Táncfórum után Budapest Táncfesztivál

Színpad


shenwei.jpg
Shen Wei Dance Arts
 
(MTI) - "Azért adtunk új nevet a sorozatnak, mert azt láttuk a nemzetközi fesztiválokat figyelve, hogy mindig hozzáteszik az elnevezéshez a helyszínt, így válik a Táncfórum Budapest Táncfesztivállá" - mondta el Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója. 
 
Az idén tízéves táncszínház elsőrendű célja, hogy a magyar együtteseket, alkotókat nemzetközileg is elfogadtassa és ennek Budapesten adjanak teret. A hazai együttesekhez kiemelkedő külföldi koreográfusokat hívtak meg, a közös munka eredményeit ismerhetik majd meg a nézők. 
    
Újdonság, hogy idén egy háromnapos konferenciát is kapcsolhattak a fesztiválhoz, minthogy megalakult a Magyar Tudományos Akadémia tánctudományi munkabizottsága. A tradíció és megújulás kérdései a mai táncvilágban című tanácskozáson több neves előadó véleményét vitathatják meg a norvég, német, román és magyar szakemberek. 
    
A programban a hazai együttesek előadásai mellett a New York Times által "lélegzetelállítóan látványos" jelzőkkel illetett Shen Wei Dance Arts előadásai is láthatók, ízelítőt kaphatunk a kortárs finn táncművészetből három társulat, a Karttunen Kollektív, a Tommi Kitti&Co. és a Susanna Leinonen Company vendégszereplésével. 
    
"Nagyobb lépéseket nem mertünk tenni, mert nem tudtuk, hogy állunk majd a forrásokkal, márpedig a vendégeket jóval előbb le kell kötni. A tavalyi költségvetésből képeztünk egy kis biztonsági tartalékot, bárhogy is alakuljon a helyzet. Ezt kértük az együttesektől is, amelyek külföldi koreográfust fogadtak, mint például a Győri Balett" - fogalmazott az igazgató. 
    
A fesztivál ideje alatt a világhírű koreográfus, William Forsythe installációi láthatók a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Nemzeti Galéria aulájában. A többi előadást a Nemzeti Táncszínházban és a Fesztivál Színházban tartják. 
    
"A tánc az előadóművészet speciális ága, ebben csak rövid ideig lehet színpadon lenni. Ezért kell lehetőséget teremteni, hogy a táncos minél több produkcióban, minél több helyszínen, minél többféle közönségnek mutathassa meg magát. Ezért jó, hogy fesztiválszerű eseményeket rendeznek Győrben, Veszprémben, Miskolcon, Pécsett. Az a véleményem, hogy a zene után a tánc az ország második nagykövete" - mutatott rá Török Jolán.