Táncház-Népzene 2008 pályázat - tizennyolc felvétel egy lemezen

Színpad

 

(MTI) - Hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, énekegyüttesek részére 2002 óta írja ki lemezpályázatát a Hagyományok Háza Népművészeti Műhelye - a Magyar Művelődési Intézet Táncháztalálkozó elnevezésű sorozatának folytatójaként. - ismertette Mohácsy Albert népzenei szakelőadó.

A zsűrit alkotó Agócs Gergely, Árendás Péter és Juhász Katalin döntése alapján tizennyolc együttes és művész vehet részt az idei felvételeken februárban, a Hagyományok Háza Ethnic stúdiójában.
A pályázaton nyert a Bácska Banda (Baja), a Bahorka énekegyüttes (Jászberény - kísér a kecskeméti Hírös zenekar), Blaskó Csaba zenekara (Hévizgyörk), a Csevergő énekegyüttes (Tata), Enyedi Ágnes, Juhász Dénes, Juhász Réka és Szalai-Gindl János Márk együttese (Budaörs), a FelVonó zenekar (Budapest), a Fondor zenekar (Budapest), Havay Viktória énekes (Budapest), a Jasen Trió (Pécs), a Juhos együttes (Kaposvár), Kovács Nóri énekes (Budapest), a Mentés Másként formáció (Szeged), a Suttyomba zenekar (Tura), Szűcs Bálint kobzás (Szeged), Szűcs Szilárd dudás (Szeged), Takács Éva énekes (Szeged), a Tündök zenekar (Budapest), és a Vizin zenekar (Pécs).
A lemez a XXVII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra időzítve, április 12-én jelenik meg. A pályázati kiírás szerint a Hagyományok Háza Népművészeti Műhelye hetedszer hirdette meg a lemezpályázatot, amelyre hagyományhű népzenei felvétellel lehetett nevezni.