Táncjáték Kína klasszikus regényéből

Színpad

(MTI) - Mint arról a The New York Times beszámolt, a hongkongi utazás előtti főpróbát a pekingi színházi akadémia egyébként bezárt épületében tartották, csak azok léphettek be, akik írott meghívóval rendelkeztek. A magyar nyelven Szép asszonyok egy gazdag házban címen megjelent, erotikus jelenetekben is bővelkedő mű a XVI. század végén született, szerzője ismeretlen. Az alkotása kifinomult irodalmi nyelven íródott ugyan, ám a fizikai szerelem jeleneteit is érzékletesen mutatja be, ezért évszázadok óta szinte minden politikai rendszerben betiltották. A híres-hírhedt történetet először 1687-ben helyezte tilalmi listára Kang Hszi császár. A mű első angol fordítója elismerte, hogy őt magát is zavarba hozta a műben szereplő hetven szeretkezési jelenet, amiket ő inkább latin nyelven tolmácsolt, hogy elkerülje a szöveg megcsonkítását. A tiltások azonban nem csorbították népszerűségét, még Kang Hszi császár saját testvére is éveket töltött azzal, hogy a helyi dialektusról az uralkodó mandzsu nyelvre ültesse át.
 

A Központi Színházi Akadémia kísérleti táncegyüttese magántársulat, amelynek létezése a szponzoroktól függ. Így egy olyan táncjáték, amelyet Kínában jelenleg csak a kiterjedt autonómiát élvező Hongkongban lehet előadni, a NYT szerint vitatható stratégia ugyan, de kifejezi igazgatónője, Vang Jüan-jüan elkötelezettségét a művészi szabadság mellett, illetve azt a meggyőződését, hogy a társulatnak olyan műveket kell bemutatnia, amelyeknek társadalmi mondanivalója van. "Szerencsétlen dolog, hogy nem tudjuk bemutatni a táncjátékot Pekingben, de ha bárminő javaslatuk lenne arra, miként javíthatunk rajta, tegyék meg" - mondta a főpróba közönségének az igazgatónő, aki egyben a balett koreográfusa is.
 
Amikor a fekete-arany függöny felemelkedett, látszólag meztelen, összefonódott testek halmaza tűnt elő, központjában a történet kielégíthetetlen és korrupt antihősével, Hszi Men-csinggel. Amikor egy arra haladó magányos nő, a főhőshöz hasonlóan romlott Pan Csin-lien megáll és nézi az orgiát, magára vonja Hszi Men figyelmét. A férfi követi a nőt egészen annak házáig, ott vad szeretkezési táncba fognak, amellyel akkor sem hagynak fel, amikor Pan testi hibás férje, Vu Ta-lang beront - ehelyett meggyilkolják a törpét és Pan a telhetetlen Hszi Men ötödik felesége lesz. Ezzel kezdődik a bonyolult családi intrika, amely egyben éles társadalomkritika is, és különböző változatokban évszázadok óta lebilincseli a kínaiakat. 
 
A táncjáték a NYT szerint kiváló koreográfiájával, szép díszleteivel, gazdag zenei anyagával és erőteljesen előadásával nagy hatást gyakorol mindenkire, aki csak megtekintheti."A Csin Ping Mejt a Ming-dinasztia idején, egy lezüllött korban írták, de társadalomrajza ma is érvényes. Az emberek bármire képesek a pénzért és mindent azonnal meg akarnak kapni, fütyülnek az erkölcsre. Ha pénzed van, te vagy a király" - mondta a NYT-nak Vang Jüan-jüan a táncjáték hongkongi bemutatója előtt.