Táncoló filmek fesztiválja a Toldiban

Színpad

A Budapesti Őszi Fesztivál a Műhely Alapítvánnyal közösen idén is megrendezi az EDIT Nemzetközi táncfilmfesztivált a megújult Toldi moziban. Október 16. és 19. között nemcsak fantasztikus és még hazánkban be nem mutatott magyar és külföldi rövid- és dokumentumfilmekkel, hanem két beszélgetéssel is várják az érdeklődőket.
 

BOF2008_EDITtancfilmfesztival_horizonofexile.jpg
Isabel Rocamora: Horizon of Exile

Akik az elmúlt három év valamelyik vetítéséről véletlenül lemaradtak, egy válogatás keretében az EDIT eddigi legérdekesebb, leginspirálóbb filmjeit most megnézhetik. Bemutatják továbbá az elmúlt 1-2 év nemzetközi táncfilmtermését, valamint az Európát behálózó Pépinieres européennes pour jeunes artistes nemzetközi művészeti hálózat művészpalántáinak munkáit.

 
Az idei fesztiválon nagyobb hangsúlyt kapnak a magyar táncfilmek. A programban több premiervetítésre is sor kerül: a Nemzeti Kulturális Alap által, idén először kiírt táncfilmes pályázatán nyertes hat munkatervből készült filmet és alkotóikat hívták meg a szervezők egy közös mozizásra.
 
Az idei időutazást Banovich Tamás 1964-ben készült, Cannes-i technikusi díjat kapott és Arany pálmára jelölt Az életbe táncoltatott lány című munkája, valamint Péterffy András 2003-ban rendezett Brassói pályaudvar című filmje biztosítja.
 
Természetesen a vetítéseket most is beszélgetések követik, ahol lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra, a táncfilmes műfaj sajátosságainak megvitatására. Mindeközben a Budapest Kitchennel együttműködve egy izgalmas mozgásinstallációt próbálhatnak ki az érdeklődők a mozi előterében.
 
Az EDIT 2008 IV. nemzetközi táncfilmfesztivál programja
október 16.  
18:00 Best of 2005-2007
Mariel McEwan-Jia W: Niu Niu's Story
Angelin Preljocaj: Annonciation
Harper Piver-Rodrigo Pardo: The Cacophony of Solitude
Marlene Millar-Philip Szporer-Thea Patterson: A Soft Place to Fall
Tzvi Frosh: Jelly Bean
Sergio Cruz: Pedestrians
Alex Geng-Daniele Desnoyers: corps et instruments
Kjersti Engebrigsten: Gymnastics [A, B,C]
Emanuella Amichai-Na'ama Nissim: Interior.Bar
Natalie McKeever: Learning Modern Dance from a Book [16 times]
 
 
18:30 Amazing Grace  
19:30 Double Skin / Double Mind  
20:00 Magyar rövidfilmek  
Fehér Ferenc: Amper&Juice
Julia Orlando Adzuki-Boldi Csernak: A Single Glass of Water Lights up the World
Duda Éva: Aréna
Molnár Zoilly: Üvegváros
Szűcs Réka-Nagy Zoltán: Homokszék / Sandchair
Zambriczky Ádám: Meeting Point
Gaál Mariann: Barbakán
 
2008. október 17.  
18:00 Here After  
18:30 Coffee with Pina  
19:30 Brassói pályaudvar
20:00 Külföldi rövidfilmek I.
Philippe Saire: Le bassin
Mario Del Curto: L'Ilot
Bruno Deville: La Boule d'Or
Karin Andelius-Erika Stenlund: sunburts of light
Greg Catellier- Jeff Curtis: disrepair
Jeff Curtis-Melanie Kloetzel: Icarus Fried
James Cunningham-Rob Tannion-Suzon Fuks: Fragmentation
Helene Weinzierl-Chris Amrhein: Aufwatrs
 
21:30 Táncfotó és táncfilm - beszélgetés 
 
2008. október 18.  
18:00 Külföldi rövidfilmek II.  
Cordelia Beresford-Narelle Benjamin: The Shape of Water
Isabel Rocamora: Horizon of Exile
Roddy Simpson: Stair
Carmen Rozestraten: Breathe Me
Daniel Warren-Limor Ziv: Marionettes
Nagi Noda-Yahagi: I Love Your Face
RP Kahl-Anne Retzlaff: White Wedding
Jody Oberfelder Dance Projects: Line Age
 
18:15 Making the Difference  
19:30 Az életbe táncoltatott leány  
20:00 Külföldi rövidfilmek III.
Gabri Christa-Kyle Abraham: Quarantine
Tina Fushell-Beau Dickson: Thing We Do
Carolien Hermans: Body In Bits and Pieces
Alejandro Valbuena: Character
Alejandro Valbuena-Juan Carlos Claudio: Pigeons In The Attic
Kelly Hargraves: CARGO
Simon Ellis: then/now
Samuel James-Narelle Benjamin: POD
Olive Bieringa: Plant
Alex Fischer: AIDSKILLS
John Bush-Nadine Helstroffer: Zephyr
Kathy Rose: Kabukimenco
Liz Aggis: Diva
 
2008. október 19.
18:00 Testek
Ramona Poenaru-Mariella Greil & Montserrat Payró: Pan y cebollas
Ozge Derman: Bodycanbebodyonlywhennaked
Giannis Isidrou-Prosxima Dance Company: Ecstatic segments
Catherine Long: Scintillate
Csernák Boldizsár-Julia Orlando Adzuki: Slithering
Chirstinn Whyte-Three Orchestral Variations: Variation Number Two
Shira Miasnik-Arkadi Zaides: Solo Siento
Andrea Bozic-Julia Willms: Pulse Line
 
Európai művészpalánták
Johanna Lecklin: About Dancing
Morgan showalter-Patricia Lazon: Broken
Johannes Hammel-Willi Dorner: Mazy
Christian Bermudez: Sincope
Stéphane Broc-Helene Taddei-Lawson: Sous la sable
Guillem Morales Llorens: A.P.A.A.I.
Stéphane Broc: Emerge
Rabbit Hole Collectiv: Old Movie
 
18:30 BONE
19:30 ImPulsTanz - Perpetuum Mobile
20:00 Októberi kísérletek

21:00 Workshop előtt és után - beszélgetés a workshop résztvevőivel