Táncoló hölgyeket köszöntenek

Színpad

Barta Dóra Harangozó Gyula-díjas érdemes művész - táncművész, koreográfus, táncpedagógus - korábban hosszú ideig a Szegedi Kortárs Balett tagja volt. 2000 óta koreografál - a 2008-as Táncfórum keretében a Nemzeti Táncszínház színpadán is bemutatkozott Bernarda Alba háza című egész estés művével. A Le jeune homme et la mort című produkcióban Túri Lajossal táncol.
 

bernarda_alba_haza_nemzetitancszinhaz_barta_dora_byport.jpg
Bernarda Alba háza
 
A március 6-i est második darabjának koreográfusát nem kell részletesen bemutatni. Ladányi Andrea Liszt- és Harangozó Gyula-díjas érdemes művész: táncművész, koreográfus, mozgástervező, a Magyar Film- és Színházművészeti Egyetem Mozgástanszékének vezetője. Saját együttest is működtet, LA Dance Company néven. A hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt otthonosan mozgó művésznő ezen az estén Factory & Hearts című koreográfiáját mutatja be.
 
Horváth Zsófia Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus a Honvéd Táncszínház táncos szólistája. 1998 óta koreografál - március 6-án az Etűdök népdalokra című művét láthatjuk.
 
Az előadást követően a három est öt női alkotójával Schäffer Erzsébet, a Nők Lapja újságírója beszélget.
 

varazscirkusz_bozsik_yvette_tarsulat.jpg
Varázscirkusz
 
Március 7-én, 19 órai kezdettel Foltin Jolán Asszonyok könyve című alkotói estjére ülhetnek be az érdeklődők a Nemzeti Táncszínházban. A darabban közreműködik a Honvéd Együttes, a Bihari János Táncegyüttes és a Hegedős Együttes. Ezt megelőzően, délután háromtól a Művészetek Palotájába Varázscirkuszt játszik a Bozsik Yvette Társulat, majd héttől Mozart Varázsfuvolájára táncolnak. Másnap, 10.30-tól a Nemzeti Táncszínházban szebbnél szebb gyerekversekre, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán, József Attila, Csukás István műveire változnak létrává a művészek. Ez a Létramesék szintén a Bozsik Yvette Társulattól.