Táncoltat a Gödör

Színpad

A 2009-ben első alkalommal megrendezett Body Moving programsorozat középpontjában a kortárstánc népszerűsítése állt. Ennek egyik elemeként a Tánc mindenkinek program augusztusban négy hétvégén át zajlott a Gödör Klub gyepén. 15 különböző tánc és mozgástechnikát próbálhattak ki ingyenesen az érdeklődők, járókelők, kortól, előképzettségtől függetlenül.
 

A Tánc mindenkinek folytatódik idén nyáron is, de ráhangolódásképpen a tánc világnapja alkalmából már áprilisban  átmozgathatjuk egész testünket. A tánc ünnepe idén hétköznapra esik, ezért a szervezők a Casual Day programmal gondoltak a munkába járókra: a munkaidőhöz igazítva, az órák intenzitását figyelembe véve állították össze az április 29-i órarendet.

 
Munka előtt (8-9 óra) Lipka Péter tart Gyrokinesis órát, ahol a légzéssel összhangban ébreszti fel és hangolja rá testünket a napra. Ebédszünetben (13-14 óra), a parkban elfogyasztott finom falatok előtt Zambryczki Ádám vezetésével megtanulhatjuk összekötni a statikus jóga és a dinamikus kortárstánc elemeket. Munka után (17-18 óra), amikor már nyugodtan lazíthatunk és izzadhatunk, Máthé Gabriella kreatív improvizációs gyakorlataival, kombinációival, végül egy kis nyújtással, erősítéssel és relaxációval zárhatjuk a programot és ezt a kivételes munkanapot.
 
A tánc világnapja keretében a Gödör Klub ingyenes programokkal várja a tánc szerelmeseit.
 
Tervezett program
8-9 óra: Body Moving bemutatja - Gyrokinesis óra - Lipka Péter (Park)
13-14 óra: Body Moving bemutatja- Jóga táncóra - Zambryczki Ádám (Park)
17-21 óra: Swing - Nyitott Tánc (Alsó Terasz)
17-19 óra: Afro tánc - Nyitott Tánc Neked (Park)
17-19 óra: Break Tánc - bemutatók (Felső terasz)
17-19 óra: Argentin Tangó - Nyitott Tánc (Józsaf Attila utca és Bajcsy Zsilinszky sarok)
17-18 óra: Body Moving bemutatja- Kortárs Táncóra - Máthé Gabriella (Park)
17.30-18 óra Willany Leo performance (Alsó terasz - Kávézó)
18-19 óra: Hip-Hop táncóra - Urban Dance (Park)
18-18.45: Dusa Gábor Táncfotó kiállítás Megnyitó (Kávézó)
19-21 óra: Capueira (Park)
19-20 óra: Salsa Táncóra (Felső terasz)
20-22 óra: Salsa - Nyitott Tánc (Felső terasz)
21-  Harcsa Veronika - Koncert (Akvárium terem)