Táncos történetek a Mecsektől a Tánctalálkozón

Színpad

A Mecsek táncosai a kultúrfővárosi esztendőben eleddig főként autentikus folklórprodukciókkal mutatkoztak be a közönség előtt. A Pécsett négy alkalommal előadott, Sörény lábbal, víg orcával című jubileumi estjük mellett ? a Pécs2010 EKF program Nagyköveteként ? a Sanghaj Expóra, Isztambulba és Aradra vitték el a magyar népművészet hírét.
 

mecsektancegyuttes_eletemfilmje_01.jpg
Mecsek Táncegyüttes: Életem filmje

A Tánctalálkozón más arcát is megmutatja az együttes: a kamaracsapat a táncszínház világába kalauzolja el nézőit. A Táncos történetek című estén a 2002-2010 között megrendezett Zalai Kamaratánc Fesztiválokon díjazott (koreográfiai, együttesi és szólista díjak), valamint a budapesti néptánc és kortárs néptánc antológiákra meghívott produkciók állnak össze történetfüzérré, melyet Lipics Zsolt monológjai tarkítanak, megidézve a koreográfiák ihletadó klasszikusainak és másoknak humoreszkjeit.

 
A műsorhoz a mottót Karinthy és Örkény művei, a perkátai cigánybanda szájhagyománya, valamint napjaink hétköznapi ? olykor mégis abszurd ? jelenetei szolgáltatják. A táncosok a Kárpát-medence tánchagyományának mozdulatait hívják segítségül a szereplők életre keltéséhez, az önkifejezésbe azonban emellett sok minden belefér ? talicskázás hátramenetben, söprűtánc a capricciosával, vagy könnyed gondolázás "Egy nehéz nap éjszakája" után...