Tánctábor és gála Tolna megyében

Színpad

(MTI) - A tánctalálkozón a lett Tukumsból érkező Svita, a litván Plunge városának csoportja, a Svartukas, a bolgárai Ruszéból érkező Zora, valamint a fácánkerti Forgatós együttes hetven tagja vesz részt.
 
  
A táncosok műhelyfoglalkozásokon ismerkednek a másik nemzet néptáncaival, hagyományaival, népviseletével. A résztvevők az öt nap alatt arra keresik a választ, mi az, ami közös lehet a négy nép kultúrájában.
   
A vasárnapi gálaműsorra lett, litván, bolgár és magyar táncokból állítanak össze koreográfiát, amelyben mind a négy együttes szerepet kap.
   
A rendezvényre a fácánkerti egyesület az Európai Bizottságnak a kultúrák közötti párbeszédet elősegítő, Európa a polgárokért című programjának 25 ezer eurós támogatását nyerte el. A találkozót nyomtatott kiadvány és honlap is bemutatja majd.