Tangó-expressz

Színpad

2005. június 2. 19.00 Nemzeti Táncszínház

A pályaudvar az emberi élet állomásainak szimbóluma. Vonatok érkeznek és indulnak, emberek találkoznak és búcsúznak, érzelmek születnek és változnak. A korábbi sikeres darabok folytatásaként egy éve tervezem egy olyan új színházi darab megvalósítását, amelyben

az argentín tangót ötvözzük a modern tánccal. A produkcióhoz választott muzsikák különböző nemzetek tangókultúráját tükrözik, és a régi korok dalaitól - a kortárs zene világáig ívelnek. Ezzel is szeretnénk megmutatni e tánc sokféleségét, nyitottságát. /Budai László/

A koreográfiák változatos összeállításban mozgatják a táncosokat, szuggesztíven fejezve ki a zene által közvetített érzelmeket, hangulatokat. Megjelenik a tavasz vidámsága, naivitása éppúgy, mint egy szerelmi háromszög a kötődésekkel, féltékenységgel, megcsalatással. Fergeteges lendület, komor hangulat, erőszak, lágyság és vadság váltja egymást.

Fellépő művészek: Budai László - Bánhidi Petra

és az Argentin Tangó Táncszínház táncosai

Németh Péter-Lajtai Beatrix, Miriam Friedrich, Tóth Mariann

Alkotótársak: Földi Béla, Miriam Friedrich, Tóth Mariann

Zenekar: Art?s Harmony Tango Ensemble

Ének: Vámos Veronika

Rendezés-koreográfia: Budai László és Horváth Anna