A társadalmi konvenciók Bábeljét táncolják

Színpad


bloom_city_by_katkotamas.jpg
City

A City című táncelőadás a kortárs kozmopoliszban a csoport és az egyén közötti kapcsolatot járja körbe. Ebben a városban mindenki siet; a munkások, a kereskedők, a politikusok, az újságárusok, a munkanélküliek; mindegyik a maga zárójelében, a maga szegletében, a maga árnyékában, lehalkított hanggal.

 
A Bloom! táncművészek eklektikus együttese, amelynek tagjai azzal a hittel vágtak neki a munkának, hogy az együttműködés az erőteljes és eleven munkák létrehozásának alapvető feltétele. Az együttes első alkalommal Budapesten találkozott. Magyar, spanyol és olasz tagjai vannak. A csapat filozófiája szerint az alkotók újraértelmezik a koreográfus és az előadó közötti hierarchiát, így lehelve életet az alkotófolyamatba, amelyben minden művész egyenlő mértékben és felelősséggel vesz részt. A City, amely a Jardin d?Europe és a Műhely Alapítvány jóvoltából jött létre, az együttes első közös munkája.
 
Alkotó-előadók: Dányi Viktória, Molnár Csaba, Sebestyén Tímea, Solinas Moreno és Igor Urzelai.