Traviata és Szeget szeggel táncban elmondva

Színpad


nemzetitancszinhaz.jpg
A Nemzeti Táncszínház épülete

Bozsik Yvette évek óta szívesen nyúl a zeneirodalom klasszikusaihoz, a tavaly ősszel bemutatott Varázsfuvola után most Verdi egyik legfontosabb, legnépszerűbb operája, a Traviata táncverzióját készül elkészíteni. 

 
A társulat egyébként meghallgatást tart az előadásához két férfitáncosi szerepre  július 31-én, csütörtökön, 11 órakor a Bethlen Kortárs Táncműhelyben (Bethlen Gábor tér 3.) klasszikus és kortárs táncosi képzettséggel rendelkező férfitáncosok részére.
 
Az ifj. Alexander Dumas 1848-ban megjelent és nagy sikert aratott regénye, A kaméliás hölgy alapján készült, de Verdi és Francesco Maria Piave által lélektani drámává formázott Traviata Bozsik Yvette-féle táncbemutatóját szeptember 20-án, este hét órai kezdettel tartják.  
 
A Nemzeti Táncszínház másik őszi premierje az ExperiDance Szeget szeggel című új előadása, Shakespeare komédiájának adaptációja Schwajda György által, Román Sándor fergeteges koreográfiájával. A ReneDance két felvonásban alcímmel futó darab Mátyás király udvarában játszódik majd.