Turnézik a Háromszék Táncegyüttes

Színpad

A Háromszék Táncegyüttes Hol jársz, hová mész? című előadásának magvát Kádár Kata balladája képezi. Az Ivácson László rendezte-koreografálta táncjáték különlegessége, hogy egységes történet keretén belül ellenpontozva alkalmazza a klasszikus népzenét a jazzes hangzású elemekkel, a hagyományos néptáncelemeket táncszínházi, balett- és kontakttánc-elemekkel, illetve a szinte teljesen lecsupaszított, üres teret a kifinomult díszletekkel. A produkció november 28-án a Szegedi Nemzeti Színházban, egy nappal később a budapesti a Hagyományok Házában látható.
 
 Hol jársz, hová mész?
 
A Háromszék Táncegyüttes Advent címet viselő egyrészes táncjátéka a székelyföldi adventi szokásokat eleveníti fel. A székelyföldi karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó népszokások, hagyományos rítusok, álarcos-jelmezes alakoskodások végigvezetnek a boszorkányok Luca napi meglesésének és elüldözésének szokásától a szentcsaládjárás hagyományán keresztül a kántálásig.
 
A Háromszék Táncegyüttes 1990-ben alakult Sepsiszentgyörgyön. Célkitűzése az erdélyi népzene- és néptánckultúra gyűjtése, megőrzése és továbbadása, művészi értékű színpadi bemutatása. Ugyanakkor szeretne hozzájárulni az Erdélyben élő etnikumok népzenéjének és néptáncművészetének hiteles megismertetéséhez.
 
Az együttes évadonként új bemutatókkal jelentkezik, és sikeresen próbálkozott már táncszínházi produkciók bemutatásával is. Egyéni arculatukat az olyan előadások határozzák meg, mint az Apám tánca, a Váróterem, az Ábel, a Vérnász, a Sorsfordulók, vagy az Ördögszekér.