Új igazgató a Nemzeti Balett élén

Színpad


eldar_aliev.jpg
Eldar Aliev

(MTI) - A Magyar Állami Operaház táncegyüttese, a Nemzeti Balett művészeti igazgatóhelyettesének Volf Katalin Kossuth-díjas balett-művészt, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosát kérték fel. Eldar Aliev megbízatása a későbbiekben kiírandó igazgatói pályázat lezárultáig él.

 
Eldar Aliev orosz származású táncos, koreográfus. Pályafutását a szentpétervári Kirov Balettnél kezdte, a társulattal 13 éven át bejárta a világ legnagyobb színházainak - egyebek között a Covent Garden, a Párizsi Opera, és a New York-i Metropolitan - színpadait. A Magyar Nemzeti Balett munkáját évadok óta segíti.
    
Keveházi Gábor, aki 2010 őszén nyerte el pályázat útján újabb öt évre a Magyar Nemzeti Balett igazgatói posztját, elmondta, hónapok óta próbálják elmozdítani. Most Hardy F. Gábor, a ház átvilágítását végző bizottság vezetője kifogásolta, hogy próbavezetésért külön pótlékot vett fel. Keveházi ezt nem tagadja, hozzátéve, hogy öt év óta a fizetésének egyik eleme ez a javadalmazás.
    
Keveházi - mint fogalmazott - a munka folytathatóságának érdekében szerdán elfogadta, hogy a hozzá hasonlóan Kossuth-díjas Hágai Katalin váltsa őt igazgatóként, ő művészeti vezetőként dolgozna tovább. Cserta József pedig az általa négy éve létrehozott művészeti tanácsot irányítaná.
    
Csütörtökön ezt a változást bejelentették az együttesnek, majd pénteken közölték: az igazgató Eldar Aliev lesz, akit egyébként Keveházi hozott Budapestre, mert kitűnő próbavezető balettmesternek tartja.
    
A felmentett balettigazgató pert indít.