Vasárnaponként ?táncfoglalás? a Gödörben

Színpad

A tavalyi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy valós igény és érdeklődés van a kortárs tánc iránt. Az egyes órákon 40-80 résztvevő ismerkedett egy-egy táncstílussal, műfajjal. Így a vállalkozó kedvű résztvevőkkel, a kíváncsi bámészkodókkal és a táncteret körbeülő érdeklődő piknikezőkkel naponta több száz ember került közelebb valamilyen formában a kortárs tánchoz!
 
 

Az idei évben lesz néhány változtatás. Egyrészt vasárnap és korábban, 16 órától foglalhatják el a parkot a táncos kedvű érdeklődők. Valamint minden nap egy-egy táncstúdió kerül a középpontba, lehetőséget teremtve, hogy az érdeklődők ne csak a stílusok széles skálájával ismerkedhessenek meg, hanem arról is képet kapjanak, hogy a fővárosban található számos stúdió milyen irányvonalat képvisel. Az idei négy kiemelt táncstúdió, a Budapest Tánciskola, a Műhely Alapítvány/Trafó Stúdió, az Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió és a Spicc Stúdió, az adott napon 2-2 tanárral is képviselteti magát.

 
Órarend
 
2010. augusztus 22. vasárnap
16.00-17.00     Ladjánszki Márta: Nyújtások
17.00-18.00     Feicht Zoltán: Kortárstánc
18.00-19.00     Máthé Gabriella: Kortárstánc
19.00-20.00     Ihaza Festus: Afro tánc
 
2010. augusztus 29. vasárnap
16.00-17.00     Bakó Tamás: Kontakt tánc
17.00-18.00     Spala Korina: Limón technika
18.00-19.00     Hód Adrienn: Kortárs tánc
19.00-20.00     Hevér Zsófia: Hip-hop
 
2010. szeptember 05. vasárnap
16.00-17.00     Blaskó Borbála: Modern tréning
17.00-18.00     Fenyves Márk: Mozdulatművészet (Fátyol technika)
18.00-19.00     Copek Péter: Street Dance
19.00-20.00     Murányi Zsófia: Kortárs funky improvizáció