- Akárhogy nézem García Lorca Bernarda Alba háza című drámája alapján készülő darabod, a Kések háza szereplőlistáját, csak öt női nevet látok. Hol van Bernarda?
- Kezdetben hat szereplőt kértem fel, de már a munkafolyamat elején ebből sajnos öt lett, és mivel a lányokkal már jól ment a közös munka, nem hiányzott, hogy egy új szereplő a maga új energiájával megérkezzen közénk. Azt gondolom, hogy semmi sem véletlen, és ez a kényszerhelyzet valami érdekeset szült, amire nyitottnak éreztem magam, hogy megfejtsem. Mivel Ladjánszki Márta személyisége és különállósága régóta nagyon izgalmas számomra, tudtam, hogy Bernarda szerepére igazán alkalmas lehet, de attól, hogy a szereplők öten lettek, abba az irányba indultunk el, hogy a testvéreket látjuk, akik egyszerűen játszanak. Eljátsszák, hogy az egyikük az anya. Ez azért is lett izgalmas kiindulópont, mert így nem maradtak különálló szerepek, a lényeg a rotációra helyeződött: itt bárki öngyilkos lehet és bárki uralkodni kezdhet a többieken. A testvér és az anya szerepköröknek pedig lett egyfajta ciklikussága, ritmusa: láthatóvá vált a szerepek generációs újrateremtődése. Ez egy erősen női történet, García Lorcára pedig amúgy is jellemző, hogy nagyon pontosan érzi a női sorsokat. Én különböző női minőségek, női energiák megjelenítésében az archetípusok bemutatására is törekedtem, például hogy milyen a Hold, az örökös változás energiája, milyen a Vénusz-energia, a fiatal, érzéki nőé, milyen az odaadó Anyaföld energiája, vagy milyen az a nőkben rejlő, iszonyatos erejű plutonikus energia, ami felforgat, megőrjít egy férfit, amikor kitör. A történetben szereplő anyafigurát összevetettem a földanya figurájával - mely csak táplál, csak ad -, Bernardáéval, aki csak elvesz, csak pusztít. Ez a két pólus elkezdett érdekelni.
- Tehát bevittél egy pozitív anyaképet a darabba, hogy kiegyenlítsd, semlegesítsd Bernardát?
- Lehet, hogy ez nem lesz annyira hangsúlyos a történetben, de képileg mindenképpen szerettem volna megjeleníteni. A mozgásban, a szereplők energiáiban inkább a két attitűd hirtelen váltakozását kerestem, és láttatni szerettem volna, hogy ezeket néha csak egyetlen hajszál választja el. Mert nézzük Bernardát! Megtiltja a lányoknak a szerelmet, az érzékiséget, de minél inkább ki akar zárni valamit, minél keményebb szabályokat állít fel, annál nagyobb esélyt ad arra, és annál jobban sietteti, hogy amitől meg akart szabadulni, rejtett kis utakon, kis csatornákon mégiscsak bejusson, becsordogáljon. Minél inkább kizárja a férfiakat, annál férfiasabb lesz egyrészt az ő személyisége, másrészt annál erősebb lesz a lányok ellenállása, agressziója is. Bennem fontos felismerés volt, hogy ez a természet rendje: minél inkább ki akarsz zárni valamit az életedből, annál valószínűbb, hogy pont ezzel hívod be. A polaritásban maga a váltás érdekelt, a transzformáció, amikor valami kibillen, valami átcsap az egyik pólusból az ellentétébe.
- Nem választottad volna ezt a darabot, ha nem érdekelne a halál.
- A halál azért érdekel, mert az egyik legnagyobb váltás. A váltás maga. Én dimenzióváltásként gondolok rá, nem lezárásként, hanem transzformációként. El is hangzik a darabban, hogy "A halál lassan életesemény."
- A Kések háza erőteljes cím: hogyan találtad?
- Tetszett a többértelműsége. Ha nagyon konkrétan értelmezzük, mi is a kések háza? Maga a kés és a tokja. Ebből a képből lehet például arra asszociálni, hogy valaki megéli-e az agresszivitását - kiveszi-e a kést a tokból - vagy visszafogja. Ugyanakkor ez a kép egy egyértelmű szexuális jelkép is. Ráadásul illik magához az eredeti drámához, hiszen egy házra utal, mely tele van erőszakkal, agresszivitással, másrészt pedig minden házat felfoghatunk egy-egy élőlényként is: az én házam lehet maga a testem, maga a személyiségem. A címnek a többértelműsége tetszett, hogy érvényesülnek benne a pólusok. Találkozik benne az otthon melege és a kés agresszivitása.
- Hogyan választottad ki a szereplőket?
- Nekem ez egy nagyon új helyzet, ez az első olyan előadás, aminek én vagyok az alkotója, de nem vagyok a színpadon. Persze szólókat, duettet már készítettem, és rendező-munkatársként is dolgoztam korábban az Artusban, de hogy egy alkotói folyamatot elindítsak úgy, hogy én közben kívül vagyok, az most először történt. A szereplők kiválasztásakor sok lány eszembe jutott, akit szeretek, aki számomra hiteles személyiség. Több korosztály van képviselve ebben az előadásban, ez azért vált fontossá, mert életszerű, és természetesen García Lorcát is idézi. A legfiatalabbakkal, Hadi Júliával és Kovács Katával még nem dolgoztam korábban, de érdekesnek találtam őket a korábbi munkáik kapcsán, és beigazolták a megérzéseimet. Mártiról már beszéltem, különlegesnek tartom a kisugárzását. Mészöly Andrea négygyermekes családanya, most áll újra színpadon: tudtam, hogy ebben a történetben helye van. Dombi Katinak szeretem a robbanékonyságát, az érzékiségét, vele már sokat dolgoztunk együtt, jól ismerjük egymást. Én különben nem a saját mozdulataimat akartam viszontlátni rajtuk, hanem belőlük, a testükből építkeztem: megtanulták egymás mozdulatait, majd továbbadták. Egy idő után már nem az volt az érdekes, hogy ki volt az ötletadó, kinek a testéből jött az adott mozdulat.
- Kövesdi Lászlóval elég sokat dolgoztok mostanában együtt. Hogyan találkoztatok?
- Szabó Réka rendezésében találkoztunk, a Szeánszban, és nagyon gyorsan kiderült, hogy rengeteget tudunk beszélgetni, és hogy jó hatással vagyunk egymás kreativitására. Megszületett a Tanulmány a koreografológiáról című előadás, és van egy szólóm is a - Rövid kis ballada -, amit ő rendezett. Vagy én hívom valamibe, vagy ő hív valamibe, nagyon jól tudunk együtt dolgozni, és ezt a mostani próbafolyamat is csak erősítette.
- A mostani előadás szövege hogyan keletkezett? Lacival együtt alakítottátok át az eredeti drámaszöveget?
- A szöveg azért volt fontos, mert meg akartuk fejteni, hogy mit jelent az, hogy Bernarda falakat épít. Hogyan lehet még a falakat megmutatni, kifejezni? Úgy éreztük, hogy ez a fal a különböző pletykákból épül, mert maga a mű is tele van olyan mendemondával, rágalommal, amit valakiről mondanak a többiek. A szövegek nagy része ilyen pletyka, a külvilág nyomása, rágalmai pedig - mint a valós életben - a végzet felé sodorják a szereplőket. Az eredeti szövegből kivettünk részleteket, melyeket néhol módosítottunk, szerepelnek rövidebb vendégszövegek is, Tabbouch Lindával pedig úgy alakítottuk a zenei vágásokat, hogy azoknak is dramaturgiai ereje legyen. Eleinte gondolkodtam férfi szereplőben - az anya és a férfi megjelenítésére -, de aztán később úgy döntöttem, hogy inkább csak egy férfihang legyen jelen, és akusztikailag támassza meg ezt a sok nőt. Ez a hang nem egy konkrét alaké: lehet Pepe, lehet egy istenfigura, lehet a lányok apja, aki meghalt. A kerettörténetet - hogy ezek a lányok gyászban vannak - megtartottam, hogy követhető legyen az előadás a drámához mérten, de az előadást nem lineárisan vittem végig, hanem inkább mozaikszerűen, snittekből építkezve. A "kisképzősöknek" és néhány diáknak tartott munkabemutató során is felmerült, hogy mennyire sok képből építkezik az előadás, és aminek nagyon örültem, hogy úgy találták, hogy a Kések házában a finomság és az agresszió váratlanul összeér.
