Verbunkos a Hagyományok Házában

Színpad

A Magyar Állami Népi Együttes

Verbunkos

című műsorával várja a közönséget a Hagyományok Házában.

2005. szeptember 4., 6., 8.

Helyszín: Hagyományok Háza, Budapest, I. ker. Corvin tér 8.

Szeptemberben három alkalommal lesz látható a Magyar Állami Népi Együttes Verbunkos című előadása a Hagyományok Házában. Az 1951-ben alapított együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak, mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása, és színpadi formában való továbbadása.

A Magyar Állami Népi Együttes a Verbunkos című folklór-műsorában a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát idézi fel a zene és tánc vonatkozásában. Ezek a törekvések az évszázados háborúskodások után gazdaságilag és politikailag is magára találó ország lendületes modernizációs szándékait tükrözik. A beszélt nyelv rangján kezelt "nemzeti" zenét és táncot a kor társadalma nem etnikus fogalmakként kezelte, hanem nemzeti szintű "globalizáció-ként" valósította meg, mint az egyes régiók egymástól eltérő hagyományai fölött álló közös nyelvezetet. A műsor ennek a folyamatnak, a nemzeti tánc kialakulásának, majd a szájhagyományban való továbbélésének állít emléket.

Az első részben azok a régies táncok jelennek meg, amelyeket a romantikus mozgalom forrásul használhatott fel egységesítő munkája során. Az ugrós, vonulós páros táncok mellett legnagyobb benyomást az egykori katonatáncokból kialakult szóló férfitáncok tették a kortársakra. Ezért a reformkorban a katonai sorozás (a "verbuválás") alkalmával használatos lassú, nemes veretű verbunk-tánc és zenéje vált a magyar karakter leghitelesebb kifejezésévé. Az ebből kialakult társastánc, a "palotás" (felsőbb körök társasági táncaként) jelenítette meg legsikeresebben a magyar öntudatot. Az 1848-as szabadságharc leverése után már szélesebb néprétegek öntudatra ébredését jelzi a "csárdás" kialakulása, melynek neve is köznépi eredetre utal. Hatása máig tartó, mind a magyar, mind a szomszédnépek vonatkozásában. Ebből ad ízelítőt a műsor második része, melynek végén az egykori nemzeti tánc folklórizálódott változatait láthatjuk. Mivel a felidézett korszak legjellemzőbb szórakoztató és tánczenei formációi a még ma is létező cigányzenekarok voltak, ezért az előadásban a Magyar Állami Népi Együttes Zenekara hangsúlyos szerepet játszik: a táncok kíséretén kívül önálló korabeli koncertdarabokat is megszólaltat.