A Budapest Tánciskola és az est rendezőjének-szerkesztőjének, Angelus Ivánnak a vállalkozása nemes és dicséretes: életre táncolni a nagy elődök, a modern tánc legendás alakjainak munkáit. Mindezt oly módon, hogy a mára már klasszicizálódott, de annak idején forradalmárként felbukkanó alkotók műveit rekonstruálják, bízva a művek máig ható erejében, (ellentétben például Bozsik Yvette egy évtizeddel ezelőtti, játékosabb, ironikusabb, de éppoly szeretetteljes gesztusával, a Trois Hommages című munkával, melyben a koreográfus Isadora Duncan, Martha Graham, Mary Wigman alakját mutatta fel új fénytörésben). De miért fontos még ma is a táncosoknak Martha Graham és José Limón, az amerikai modern tánc két bástyája? Talán, mert az elsők között voltak, akik az akadémikus balett abszolút hatalmát megrengették, és új utakon mertek elindulni, méghozzá olyan sikerrel, hogy a színpadi táncművészet és táncosképzés teljes megreformálásában egyaránt megkerülhetetlen szerepet játszottak.
Martha Graham (1894-1991) az a rendkívüli alkotó volt, aki öntudatos, autonóm művészként teljes biztonsággal ment szembe a klasszikus balett általánosan elfogadott irányzatával, (és emellett az egzotizáló Denishawn iskolával is, melyben pályafutását kezdte).
"Sok ember szemében eretnek voltam. Eretneknek számít az a nő, aki mindent egy lapra tesz fel, az a nő, aki bárhová megy, állandóan belegyalogol azoknak az ízlésvilágába, akikkel szemben áll. Nem illettem bele az asszonyokról alkotott képbe. Nem úgy táncoltam, ahogy az emberek táncoltak. Olyasmi volt ez, amit úgy hívtam, hogy feszítés és lazítás. Meg használni kezdtem a padlót is. Használtam a lábizmaimmal. Látszott rajtam az erőfeszítés. Mezítláb táncoltam. Sok szempontból azt mutattam be a színpadon, amiről a legtöbb ember igyekezett elfeledkezni, amikor színházba jött." (Graham, Martha: Életemről, In: Fuchs Lívia (szerk.): Fejezetek a modern tánc történetéből, Budapest, 1995)
Ma már elképzelhetetlen ez a szembenállás, hiszen a táncosképzésben nagyon fontos helye van a Graham-technikának, melynek lényege a gravitáció tudatosítása (a klasszikus balett technikájával szemben, mely mindig le akarja győzni a gravitációt) a légzés új felfogása, bevonása a törzs, illetve a test mozgásába, a feszültség-elernyedés (contraction-release) megtapasztalása, és a mozdulatoknak a törzs centrumából, mint testközpontból való indítása. Ez a test és a tér tudatos használatára tanító dinamikus rendszer volt a klasszikus balett első igazi alternatívája, a Graham-technika elemei pedig azóta szinte az összes modern és posztmodern tánctechnikában megtalálhatók. De Martha Graham nem csupán tánctechnikai újításai miatt kivételes: egyrészt termékenyen foglalkoztatta Amerika története, melyről koreográfiák sokaságát készítette, másrészt ő volt az az igazi szólista-típus, aki kész volt személyiségének akár árnyékos, drámai oldalát is megmutatni, mitológiai és történelmi hősnők (Persephone, Clytemnestra) bőrébe bújva. Az International encyclopedia of dance viszont egyszerűen keresőnek titulálja őt, aki énjének labirintusában bolyong, bátran szembenézve azzal, akármit is talál. Az igazi kettősséget az jelenti művészetében, hogy szólóiban a fizikai értelemben vett tökéletes koordináció és kontroll számára lehetőséget nyitott az egészen végletes, szélsőséges lelki tartalmak kifejezésére is. Társulatát, a Martha Graham Dance Company-t 1926-ban alapította meg (saját iskolájával egyetemben), az együttes jelenleg az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb, leghíresebb társulata. Az izraeli Batsheva Dance Company 1964-es létrehozása is az ő nevéhez fűződik.
A Budapest Tánciskola Martha Grahamtól a Steps in the street (1936) és a Lamentation (1930) című koreográfiákat kelti életre, az előbbi darab próbavezetője László Mónika, az utóbbi, nagyhírű szólót pedig Lőrinc Katalin táncolja.
José Limón (1908-1972) akár kiváló festő is lehetett volna, csupán egy szerencsés véletlennek, egy kivételesen szuggesztív modern táncművész, Kreutzberg előadásának köszönhetjük, hogy a mexikói származású művész - akkor még tehetséges festőpalánta - végül a táncot választotta hivatásául. Az élményt újjászületésként élte meg.
"Kreutzberg világosított fel, ő mutatta meg az utat. De ő német volt, elképzelései pedig "gótikusak". Hozzá illett ez, de én mexikói származású voltam, és az Egyesült Államokban nőttem fel. Meg kellett találnom azt a stílust, amivel ki tudtam fejezni, amit el kellett mondani magamról." (Müller, Hedwig: Emlékezés José Limónra, In: Fuchs Lívia (szerk.): Fejezetek a modern tánc történetéből, Budapest, 1995)
A modern tánc egyértelműen az önkifejezés terepe volt, de a személyes identitás fontos részeként az alkotók saját kulturális-szociális-történeti hovatartozásukról is számot adtak. Doris Humprey szárnyai alatt José Limón is hamar megtanulta, hogy minden táncosnak a saját stílusát, saját táncos énjét kell megkeresnie: a fiatal táncos esetében ez szülőhazája, Mexikó történetéhez, kultúrájához való személyes viszonyának kifejezését jelentette koreográfiák hosszú sorában (pl. Danza de la Muerte, Danzas Mexicanas). Szintén jellemző tendencia volt a modern táncban a hagyományos szépségfogalom elutasítása, így aztán, éppúgy, ahogy Martha Graham koreográfiái sem illettek bele a kor klasszikus baletten nevelkedett közízlésébe, Limón sem törekedett mindenáron harmóniára, koreográfiáiban a nyugtalan, szögletes mozdulatok és a szétzilált struktúrák is fontos szerepet kaptak. A Limón-technika kulcsa a mozgás folyamatosságában, a gravitáció és a test kapcsolatának megélésében, a test súlyának tudatos és dinamikus használatában, a gördülések, zuhanások, lendülések alkalmazásában és az izolációs technikában rejlik, és ami egykor szokatlannak hatott, ma tananyag mindenütt.
"Megpróbálok olyan műveket komponálni, amelyek az ember tragikumával és szellemének nagyságával foglalkoznak. Többet szeretnék, mint formalizmust vagy technikai virtuozitást. A sima felszín alá szeretnék hatolni, az ember lényegét keresem, az erőteljes, gyakran nyers gesztusokat, annak szépségét, amely az ember humanizmusát hirdeti." (Müller, Hedwig: Emlékezés José Limónra, In: Fuchs Lívia (szerk.): Fejezetek a modern tánc történetéből, Budapest, 1995)
A Limón Dance Company megalapításával a koreográfus-táncosnak sikerült egy olyan minőségi szintet elérnie, mely halála után is tovább él, az együttes több mint hatvan éve működik sikerrel: jelenlegi repertoárjukban jó arányban keverik a több évtizedes, klasszikus Limón koreográfiákat, és kortárs koreográfusok műveit. A Budapest Tánciskola táncosai a Trafóban Alice Condonina és Blaskó Borbála próbavezetők felkészítésében José Limón There is a time (1956) című, bibliai utalásokkal telített, profetikus erejű koreográfiájából mutatnak be részleteket.
További bíztatásként megelőlegeznék egy, a vállalkozás sikerét szívből méltató kritikarészletet, mely még a téli verzió után született Vinczellér Katalin tollából.
"Attól tartok, veszélyes vállalkozás valamikor forradalminak és újítónak számító előadásokat rekonstruálni. Főként, ha olyan ütemben fejlődő műfajról van szó, mint a modern tánc. A nagy mesterek, táncosok, illetve koreográfusok nevéhez fűződő produkciókat érdemes a szájhagyomány legenda-képzésére bízni. Gyakran megeshet ugyanis, hogy "leporolásuk" után is avíttnak, akár kínosnak is tűnhetnek. A Budapest Tánciskola estjének rekonstrukciós kísérletét látva több olyan kifejezést kell használnom, amelyeket általában sikítva kerülni szoktam.
Úgymint: hit és alázat. Sőt: megható és tiszteletre méltó. Bármennyire próbálok távolságtartó maradni (majd azért igyekszem!), első körben mindenképpen csak ilyen nagyszabású szavakkal tudom megközelíteni az estét. Ritkaság olyan előadást látni a magyar táncszínpadokon, amely nem az előadókról vagy a koreográfus személyiségéről szól, hanem tisztán a táncról." (Vinczellér Katalin, Prae.hu, 2007.01.03.)
Mindenestre okkal remélhetjük, hogy a Trafó utolsó előadása, a Táncrekonstrukciók méltóképp zárja majd az évadot, aki pedig testközelből is megismerné a Graham vagy a Limón technikát, semmiképpen ne tartsa vissza magát. A Trafó ugyanis az ötödik Táncmaratonját május 19-én és 20-án egyfajta tánctörténeti összegzésnek szenteli, ahol felsorakoznak egymás mögé a legfontosabb módszerek, stílusok, technikák az 1900-as évektől kezdve napjainkig. A modern tánctól a posztmodernig ívelő körképben természetesen helyet kapnak az említett metódusok is, 19-én 13.00-tól 14.15-ig Lőrinc Katalintól vehetnek mintát a vállalkozó kedvűek a Graham technikából, 16.30-tól 17.45-ig pedig Éliás Kamilla vezeti be az érdeklődőket a Limón technika rejtelmeibe. További jó hír, hogy aznap, a Táncmaraton első napján nem kell profinak lenni, ez a nap a bátor, de érdeklődő laikusoké, előzetes jelentkezésre pedig nincs szükség, elég a helyszínen regisztrálni. Ha tetszik előző nap a Budapest Tánciskola előadása, nem fog ártani egy kis sajátélmény-csoport sem.
