Tánc, zene, Ady

Egyéb

Teleki Gergő ifjú zeneszerző, koncert zongorista kereste meg az együttest, hogy Ady szerelmi lírája mentén hozzanak közösen létre egy összművészeti táncelőadást.

A csókok átka című vers világa volt alapinspiráció. Van-e most helye a világunkban az Ady-féle verseknek, kérdeztük egymástól, dobog-e még ifjú szíveken, ahogy remélte vagy ebben a kihaló félben lévő zsúfolt világban már maga az érzelem is lassacskán nevetségesnek hat.

A Nemzeti Táncszínház felkérte az együttest, hogy a Budapest Táncfesztivál keretében mutassák meg az előadást a nagyközönségnek. Szervét Tibor színművész több szerepben számtalan helyzetben jelenik meg, hol Adyt szavaló esendő apukaként, hol asztal alól ágáló Adyként, hol mintha egy doppelgänger történet egyik alakja lenne, Ali Tabbouch táncos tükörpárja. Spala Korinna által játszott női sors mindent magába fogadna, mégis hiány taszigálja. Ady maga talál rá, fedezi fel magának. Szervét és a szólótáncosok helyzeteit, a történések miliőjét az együttes hat nagyszerű táncosa teremti meg .

Spengler László videóinstallációiban futurisztikus városok, adathálózatok, interfészek, a verekedős játékok világa idéződik meg. A mozgó díszlet Fábián Zoltán képzőművész erre az alkalomra készített festmény-paravánjai. A zongora ellenpontjaként, illetve kiegészítőjeként Gergely Attila városi hangkulisszái és ipari ritmusai teszik a fül számára is érdekessé az előadást.

A PR-Evolution Dance Company 2003-ban alakult Kun Attila irányításával, aki a világhírű londoni Rambert Dance Company-ból való hazatérése után hívta életre az akkor még állandó tagok nélküli, projektrendszerben működő együttest.

2008-ban Kun Attila kiválásával Nemes Zsófia lett az együttes vezetője. A projektrendszert megszüntetve új arculattal, új művészeti célok megfogalmazásával, új előadások létrehozásával mutatkozott be a közönségnek és a szakmának egyaránt, megőrizve az erős technikai hátteret és a minél magasabb művészi fokra való törekvés igényét.

Nemes és a társulat hitvallása és célja, hogy új utakat keressen, népszerűsítse a kortárs táncot a szélesebb közönség körében. A tánc szépségén, mozdulatok kifejezőerején, az emberi test játékán keresztül jelennek meg előttünk azok a képek, hangulatok, érzések, melyek mindennapjainkat átszövik.

Az évek során egyre hangsúlyosabbá vált az összművészeti elemek tudatos beépítése előadásaikba, így nyitottak az irodalom, a kortárs zene, kortárs képző-, ill. videóművészetek felé. Külföldi és külföldön élő hazai koreográfusok kedvelt társulata a Pr-Evolution Dance Company, a 11. évét taposó, 2014-től kiemelt kategóriájú kortárs táncegyüttes.