lengemesek_ajanlo.jpg

Kortárs balett és néptánc a Balaton partján

Szeptemberben – immár hagyományosan – négy napon át Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa. Szeptember 12–15. között rendezik meg a 22. keszthelyi Táncpanorámát. A fesztivál programjában ezúttal a tánc mellett a zene is főszerephez jut.

A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét. Kortárs balett- és néptáncprodukciók, valamint gyermekelőadások várják az érdeklődőket Keszthelyen, a Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház szervezésében.

A nézők ebben az évben is három prominens táncegyüttes produkcióit láthatják a Balaton Színházban: a Duna Művészegyüttes, a Székesfehérvári Balett Színház és a Győri Balett érkezik ide. A szervezők idén is elővásárlási akcióval készülnek, így augusztus 1-jéig kedvezményes áron vehetnek jegyeket az érdeklődők.

A nyitónapon, szeptember 12-én ismét a legkisebbeknek mutatnak be egy Berg Judit-adaptációt, ezúttal a számos kötetet számláló Lengemesék-sorozat egyik darabját, a Nádtengeri rejtélyek címűt meséli el az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat.

Másnap a néptáncé és a népzenéé a főszerep, a Duna Művészegyüttes az apák és fiak közti szellemi kapcsolaton keresztül mesél a kulturális örökségről, és annak átörökítéséről – a Nagy Albert gyűjtései nyomán létrehozott táncelőadás címe Apák és fiak.

Szeptember 14-én egy féktelen és látványos parádéra invitálják a nézőket, mely a Székesfehérvári Balett Színház és a Boban Marković Orkestar különleges együttműködéséből született, Parádé címmel. Aznap a Táncpanorámán először láthatják a Lábujjhegyen című szórakoztató tánc- és zenetörténeti előadást is, amelyet a tavalyi évhez hasonlóan a keszthelyi Fő téren, díjmentesen tekinthetnek meg az érdeklődők. Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat legendás együttműködések, nagy versengések és felforgató mesterművek felelevenítésével – a Napkirály udvarától egészen napjainkig.

Parádé (Székesfehérvári Balett Színház)
Jelenet a Parádé című előadásból

Az idei fesztivált szeptember 15-én a Győri Balett fellépése zárja, akik a világhírű romantikus balett, a Giselle egyedülálló feldolgozásával érkeznek, ami Lajkó Félix zenéjével kel új életre, GisL címmel.

A Táncpanorámához kötődően a Balaton Színház Simándy termében szeptember 15–30. között megtekinthetik Papp Tibor Body Science című fotókiállítását.

Tánc a Balaton partján! – 22. keszthelyi Táncpanoráma. Helyszínek: a Balaton Színház színházterme, valamint a keszthelyi Fő tér. Időpont: szeptember 12-15. A programokról itt találnak bővebb információkat.

Ez is érdekelheti

Mozgó múzeumok, adventi hagyományok és a hétköznapok luxusa – Programajánló

Városnézés muzeális Ikaruszokkal, Rab Ráby-kiállítás Szentendrén, beszélgetés a hétköznapok luxusáról, Bognár Szilvia és Szalóki Ági adventi koncertje – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

A Textúra tíz évét foglalja össze a POKET új kiadványa

A Szépművészeti Múzeum programsorozata, a Textúra idén ünnepli tizedik születésnapját. A jubileum alkalmából a POKET kiadóval együttműködve a Textúra antológiája összegzi az elmúlt évtizedet.

Adventi alkotóprogram-ajánló – ha idén máshogy készülnél a karácsonyra

Az ünnep közeledtével minden a díszekről, a karácsonyi zenékről és az ajándékvadászatról szól – pedig az ünnepre hangolódás lehet lassabb és csendesebb is.

Az Árva kulisszái közé kalauzol a Kiscelli Múzeum kiállítása

Magyarország Oscar-díjra nevezett filmje, Nemes László Árva című alkotása apropóján a Kiscelli Múzeum, a filmet forgalmazó Mozinet és a filmet gyártó Pioneer Pictures kiállítást rendez Árva – A történelem torkában címmel. A kiállítás december 7-én nyílik a BTM Kiscelli Múzeumban.