 |
| |
Vámos regénye, az Apák könyve 2000-ben tizenkét nemzedéken át, a különleges (látnoki) képességű fiúsarjak históriájának segítségével közelített a Sternovsky-Stern-Csillag család jelenéhez. György Attila tollából a Harminchárom (2002) is erős jelképiségű számmal mérte az egymás nyomába hágó nemzedékeket, az apa-fiú stafétát. Az Athenaeum újdonságában Kácsor Zsolt "meseszáma" az ötvenkettő: mintha az esztendő minden hetére jutna egy olvasnivaló a kalendáriumban. A történetmondó maga a legfiatalabb leszármazott, a tipográfialig is elütő (dőlt betűs), az eddigi név-fejezetcímek helyett Most hagyja abba... titulust viselő 52. fejezetben Kácsor Zsoltnak nevezett fiatalember. Katartól, Klaiomtól, Aelius Viritortól kezdve, Bokolabrán, Varchunnin, Crocheteurön, Ruperten, Berengaron, majd Hungaruson, Tituszon, Bágyonon, Regöskén, Mártonon, Salamonon, Kachor mesteren és másokon át árad a nevekből is kihallhatóan nációt, nyelvet váltogató, de Pannóniából indult és Magyarországra megtérő családregény, mely befut a Kácsorokhoz: Andráshoz, Ferenchez, Pongráchoz, fiaikhoz.
Élvezetes olvasmány a kifejező című Barbarus (a fülszöveg szerint "mai históriás ének", "opus barbarus"). A bibliai nemzedéktáblákra rájátszó fejezetkezdések ("Ühegy fia volt Ignác" stb.) az "újszövetségi" alapozástól is poétikai nyomatékot nyernek. A könyv ugyanis akkor indul, "amikor Jeruzsálemben államellenes lázítás, izgatás és istenkáromlás vádjával keresztre feszítenek egy szabad szájú, nincstelen vándortanítót, akit az örök élet ígéretétől megmámorosodott hívei egy általa soha meg nem alapított új vallás isteneként imádnak majd évezredeken át". Bármennyire is "kifordított", "deheroizáló" jellemzés ez Krisztusról (a könyv kedvelt, erős hatáseleme, hogy személyeket, eseményeket, egyebeket fonákul jelenít meg), a Kácsor család regisztere lényegében a keresztény időszámítás kezdetével indul. Történelemkövető.
Valóságos és fiktív források mentén, eseménycsomópontok köré szerveződnek a fejezetek, melyek ismétlődés és innováció pulzálásával adnak ritmust a virgonc epikának. Öröklődő adottság például a Kácsoroknál a főzéstudomány, az irodalomhoz való vonzódás, testileg az időről időre fellépő törpeség, családilag a rendezetlenség. Újdonság a vándorlásból-hányódásból fakadó, akarva-akaratlanul szerzett bő tapasztalat. Néha fölragyog a família soros képviselőjének csillaga, általában azonban a vesztes oldalon téblábolnak. Visszatérő mondat: "Ez lett a veszte" (és variációi). Amit a Kácsor közösség idők feletti sikerként könyvelhet el: nem szakad magvuk, génjeik elég erősek a fiági folytatódáshoz. Pedig nem kevés brutális jelenetbe nyer beavatást az olvasó (az erőszak, a szexualitás és a nyelvi mocsarasság mégsem túlhajtott tartalmi-stilisztikai jellemző).
A regény tárcanovella termetű szövegek egymásutánja. A szövegalkotás is ehhez az anekdotikus epikai formához igazodik. A tematikus ismétlődések lassan kiüresedő (iróniájukat vesztő) textusismétlődéseket, motívumnyűvéseket is rákényszerítenek az íróra. Néha kifakul a pontosító visszavétel stílusfogása is (Klaiom neve kétezer év után is fennmarad - de ez nem is az ő neve, ahogy atyjáé, Kataré sem volt a Katar; a Mondanunk sem kell-szerű betétek kissé túltengenek stb.).
A nem uralt, kiszámíthatatlan élet és életút (életek és életutak) románja élvezetes, zamatos, fordulatos "igaz fabula". Tétjei a jelenhez közeledve mintha növekednének. Valószínűleg csupán ismerősebb kulisszákról, más családokban is hagyományozódó sors- és jellemfragmentumokról van szó. Nyilván - a régiséget krónikázva - más a szöveghangulata az "Ilyen jól éltek akkor a magyar urak a mézillatú szép országban" mondat önmaga ellenkezőjét (is) jelentő giccs-édeskésségének, mint (1956-ról beszélve) annak, hogy "a megalázott, meggyötört és megtiport magyarság föllázadt a proletárdiktatúra ellen, majd felvette a harcot a kommunista párt megsegítésére behívott szovjet tankokkal is". Az utóbbi példa jelezheti, hogy - noha bizonyos puritán groteszkum is kicseng belőle - a Kácsorok személyére, kalandjaira, katasztrófáira összpontosító mű nemegyszer épp azzal az eseményburokkal nem tud mit kezdeni (ismertnek kell vennie, az előadásban hamar túl kell rajta jutnia), amely a soron levő kácsoriádát épp magába foglalja és katalizálja. Ilyenkor a tárcanovellában visszaüt a hírlapírói szleng. A konstrukció pedig kissé féloldalas, mivel a Kácsor famíliából egyetlen nőt sem tud(hat) főszerepbe mozdítani: az atyának és a fiúnak mondja a történetet.
Kíváncsi lennék, ha majd Kácsor Zsolt kilencvenedik születésnapjára, 2062-ben, életműsorozata részeként megjelenik a Barbarus (leg)új(abb) kiadása, mi kerül majd az ötvenharmadik, ötvennegyedik fejezetbe?
