Gerhardt
Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke
Fotó: hirado.hu

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, az Értéktár program vezetője elmondta: a 30 milliárd forintos keretből gazdálkodó program célja az volt, hogy a történelmi viharok során külföldre került különféle magyar műveket, a magyarországi hagyatékokban fellelhető értékes, világszínvonalú alkotásokat összegyűjtse, megvásárolja és a szakmúzeumokban letétbe helyezve közkinccsé tegye.

A 2014-ben útjára indított program négy éve alatt 34 műkincset, illetve gyűjteményt sikerült megmenteni. A közgyűjteményekben elhelyezett műkincseket a program indulása óta több mint 600 ezren látták.

Gerhardt_Baan
Gerhardt Ferenc és Baán László 2014-ben, a program elindításakor
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az MNB Igazgatóság a közgyűjtemények szakembereiből álló Tanácsadó Testület ajánlása és értékbecslése alapján hajtotta végre a vásárlásokat. A testületben többek között Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, Varga Benedek és Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum jelenlegi és volt főigazgatója, Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, Szabó Csaba és Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár jelenlegi és volt főigazgatója, Nagy Mihály, az Emmi Kulturális Államtitkársága kulturális kapcsolatok főosztályának a vezetője, valamint Árvai-Józsa Kitty művészettörténész foglalt helyet.

vajda-lajos-bg1-3880
Vajda Lajos (1908-1941) festő és grafikus tizennégy festményét váásárolta meg az MNB

Gerhardt Ferenc hangsúlyozta, hogy az MNB kulturális missziója megfelelt a nemzetközi gyakorlatnak, az Értéktár programhoz hasonló, azt mennyiségében jelentősen meghaladó művészeti gyűjteménnyel rendelkezik például az angol, az osztrák, a belga, az észt, a francia, a cseh, a német és a spanyol jegybank is. Hozzátette: az MNB kulturális missziója az album megjelentetésével nem ér véget.

Ezeket a műtárgyakat, gyűjteményeket sorba kérik kölcsön magyarországi és nemzetközi múzeumok – mutatott rá, példaként említve Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményét, amelyet az olaszországi bellunói városi múzeum kért kölcsön. Kövesi István festménygyűjteményét a Virág Judit Galériában, a Szent István Király Múzeumban és a Déri Múzeumban is láthatta a közönség, a Kiss Ferenc-gyűjteményt pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Vaszary Galéria és az Iparművészeti Múzeum is bemutatta.

Krisztus_Pilatus_elott_1
A Krisztus Pilátus előtt Debrecenben

Nagy Mihály főosztályvezető hangsúlyozta, hogy a programnak köszönhetően Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye a Krisztus-trilógia másik két darabjával együtt ezentúl hosszú távon is látható lesz a debreceni Déri Múzeumban.

Tóth Csaba régész-muzeológus az albumot bemutatva elmondta: a kétnyelvű kötet mind a 34 megvásárolt műtárgyról és gyűjteményről áttekintést ad, a gyűjteményekből reprezentatív válogatást mutatva be. Az album bemutatja a műtárgyak történetét, tágabb történeti- és művészettörténeti keretbe helyezve őket, illetve a tárgyak, gyűjtemények életútját és utóéletét is.

 

Forrás: MTI