A templom három építési periódusát tárták fel: a Szent György tiszteletére emelt épületet először a pápai tizedjegyzék említette az 1330-as években, és papja szerepelt 16. századi török összeírásokban is. A 18. század elején, a török kiűzése után keletkezett kamarai és egyházi források romos kőtemplomként írták le, amelynek déli oldalán kapu, északi oldalán sekrestye, belül tágas karzat volt.
A mostani kutatáson feltárták az Árpád-kori alapokat, és kevés falmaradvány is felszínre került. Eszerint a korban szokásos méretű, belül mintegy 25 négyzetméteres, 12 méter hosszú templom állt a faluhoz közeli magaslaton, masszív, 110-120 centiméter vastag falakkal. A keleti tájolástól kissé déli irányban eltérő épületen nem volt torony, volt viszont karzata, amelynek az alapozását szintén fellelték a régészek. A szentély és a hajó találkozásánál vörösre és sárgára festett vakolatdarabokat találtak, ennek alapján feltételezhető, hogy részben színesek voltak a belső falak.
Az épület területén Zsigmond korától Mária Terézia uralkodásának idejéig bezáróan találtak érmeket, a templom körüli területről pedig III. Béla korabeli és a 13. század második feléből származó, szlavón érmék, dénárok kerültek elő.
A templomhoz a késő középkorban sekrestyét építettek, majd 1741-ben nyugati oldalán u-alakban kibővítették. Az épület melletti sírkert négy sírját tárták fel, ahol késő középkori gyűrűket, csatokat, valószínűleg övekhez, pártákhoz használt, virágszirmokat mintázó, préselt rézlemezeket találtak. Viszonylag sok 17-18. századi kegyérme is felszínre került, köztük több mariazelli darab, ami azt mutatja, hogy a korabeli kisszékelyiek szívesen látogatták a mariazelli kegytemplomot.
Az épületet 1823-ig használták a hívek, ekkor a községet birtokló Styrum-Limburg család adományából felépült az új, ma is álló templom.
Fotó: K. Németh András régész
