Avar kori lovas temetkezés leletei Zalaapátiban

Képző


avar_lovas_1_600x400.png
Forrás: zalamedia.hu

 

Eke István régész-muzeológus az előzményekről elmondta: Keszthely környékén végeztek régészeti munkákat, amikor az autójukat ismeretlen tettesek feltörték. A helyszíneléskor a rendőrök elmondták, hogy Zalaapáti közelében, a hosszúfalusi horhosban az esőzés egy emberi koponyát mosott ki a homokos talajból. Az eset felderítéséhez a régészek segítségét kérték.

 

A sír kibontásakor a muzeológusok egy közép avar kori temetkezésre bukkantak, amelyben ló és lovasa egymás mellett nyugszik. A lovastemetkezés az avar korban, valamint a honfoglalás korában volt jellemző, a régészek a hasonló korú, azaz 7-8. századra keltezhető temetőket Zala megyében Pókaszepetk, Kehida és Zalakomár határában tártak fel. A leletmentéshez Zalaapáti önkormányzata biztosított munkagépet.

 

A feltárt sírban a csontok mellett tőrt, ezüstözött, díszes bronz övvereteket, tűzgyújtáshoz szükséges eszközöket ? csiholót és kovát ? találtak. A lovas térdei közt kerámiaedényt helyeztek el, amely valószínűleg a ?túlvilági útra" szánt élelmiszer tárolására szolgált.

 

A kutatás során a ló teljes szerszámzata ? a zabla, a két kengyel és a nyeregcsat ? is előkerült. A leletek alapján a régészek egy magasabb rangú ember sírját tárták fel. A combcsonton látható, szabálytalan forradásnyomok azt jelzik, hogy korábban valószínűleg súlyos baleset szenvedett a lovas, és járás közben erősen biceghetett.

 


avar3_600x449.png
Bokor Zoltán régésztechnikus, Eke István régész, Takács László régésztechnikus, Simmer Lívia régész, osztályvezető és Samu Zoltán Tamás régésztechnikus a feltárt avar kori lovas-sír mellett.Fotó: Gallai András

A sírban a lovas mellett egy másik ember csontmaradványait is megtalálták, akit ?szegényesebb útravalóval", egy dísztelen késsel temettek el.

 

A 7-8. századból származó, erősen korrodálódott tárgyakkal Jordán György, a Balatoni Múzeum restaurátora ?csodát művelt". A restaurált kerámia- és fémleleteket szombaton, a Községházi esték programsorozat keretében mutatják be Zalaapátiban.

 

Ha a helyi közösség megismeri a település történetét, jobban vigyáz majd a múlt értékeire, és ha az esőzések újabb régészeti leleteket mosnak ki a földből, akkor segítséget nyújtanak ahhoz is, hogy a muzeológusok meg tudják menteni a lakókörnyezetük tárgyi emlékeit ? fogalmazott Eke István.

Forrás: MTI