A Ludwig Múzeum budapesti alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat részeként dr. Puskás István, a Római Magyar Akadémia intézetvezetője Róma egyik külvárosi negyedéről Street art az ellenkultúrától a mainstreamig (és vissza?) címmel tartott előadást.
Pigneto tipikus római külváros, a már az ókori időkből is ismert "plebs" réteg, a munkásosztály alattiak lakják többségében. Leromlott épületek, földszintesek, emeletesek vegyesen, elhagyatottak és túlzsúfoltak egyaránt találhatók itt. Az életkörülményeikkel szembeni ellenérzéseiket a rómaiak már az ókorban is kifejezték falfirkákkal, erről tanúskodnak kétezer éves római és pompeji feliratos falmaradványok.
Létezik Rómában egy Pasquino nevű hellenisztikus torzó a híres Piazza Navone mögött, amelynek talapzatára 1500-as évek óta kerülnek protestáló feliratok, gyakran verses formában. Pasquino egykori szabó a pápa udvarában dolgozott, és az ott megszerzett vatikáni híreket terjesztette a talapzatra ragasztott gúnyiratok formájában. A pápai állam katonai őrizettel próbálta megakadályozni a közszemlére tett kritikát, de az élelmes római nép mindig talált másik szobortalapzatot e célra, így a szokás a mai napig él az olasz fővárosban. A szobrot a mai napig Pasquino néven említik, bár a műalkotás a Patroklosz holttestét tartó Menelaosz spártai királyt ábrázolja.
Az anonim véleménynyilvánítás az utóbbi évtizedekben tömegjelenséggé vált. Sőt, maga a római elöljáróság rendelt meg elhagyott aluljárók, ipari negyedek díszítésére graffitiket! A Pigneto negyedben a 90-es években kezdődött a tömeges graffitigyártás. Neves street art művészek is megjelennek itt egy-egy művel, köztük Bansky és Alice is.
Az inkognitóját őrző, Bansky álnéven világhírűvé vált graffitis szatirikus utcai művészetében felforgató epigrammáit fekete humorral ötvözi, jellegzetes stencil technikát használ. A római születésű Alice Pasquini munkái pedig a világ számos pontján felbukkannak, bárki számára elérhető portfólióval rendelkezik, dolgozik kül- és beltérre egyaránt.
A Pigneto negyedben körülbelül egy évtizede elszaporodtak a tematikus jellegű graffitik, közülük is Pasolini személyéhez kötődőek tűnnek fel a leggyakrabban.
Pier Paolo Pasolini (1922-1975) író, költő, teoretikus, a magyar közönség számára pedig elsősorban filmrendezőként ismert. Az olasz neorealizmus hagyományainak követője, több filmjét forgatta ebben a negyedben gyakran amatőr szereplőkkel, a szegény, külvárosi, esendő emberekkel, a társadalmi igazságtalanság áldozataival.
A graffitik egyrészt Pasolinit ábrázolják, másrészt a filmjeihez kapcsolódó jeleneteket, szereplőket. Pasolini egész életében lázadt a konformizmus, a gazdagok szociális érzéketlensége ellen, érthető, hogy a Pigneto lakói közt értő fülekre talált. Házfalnyira kinagyított szemével élő lelkiismeretként őrködik a negyed felett.
A sajátos vizuális kultúra újfajta turizmust indított el. A protestáló falfestésekre egyre többen kíváncsiak. A negyed új identitást nyert: panziók nyílnak, meredeken nő az érkező turistáknak kiadott szobák száma, a drogelosztók helyét átveszik a design üzletek. Galériák adnak megbízást a street art művészeknek műtermi művek elkészítésére. A külvárosi kocsmából fine dining étterem alakul, a vele szemközti falakra Pasolinit ábrázoló graffitit rendelnek, egy euróért pedig Pasolini-kitűzőt árulnak.
Így válik a fogyasztói társadalom legnagyobb kritikusa maga is a fogyasztás tárgyává. Kultúra és ellenkultúra egybesimul. Pasolini korai halála miatt nem tud protestálni, hogy az eredetileg polgárpukkasztó, vandál kifejezésmód ne váljon mainstreammé, ezáltal az üzleti élet részévé. Ellenérzéseinek helyette Bansky ad hangot: legutolsó meghökkentő akciójával például egy hivatalos aukción szereplő műve a leütést követően önmegsemmisítésbe kezdett.
