Az Emlékezéseim első alkalommal 1945-ben jelent meg, az Officina kiadásában, ezt követően az Akadémiai Kiadó adta ki 1990-ben, Németh Lajos előszavával, puha borítós zsebkönyvként. Noha Csók írása a századfordulós magyar művészet egyik legfontosabb és legérdekesebb forrása, korábbi kiadásai nehezen hozzáférhető könyvritkaságok.

Csok_Istvan_150_0034belso5

A jelenlegi kötet ezt a hiányt is pótolni kívánja, ám ezen felül több kuriózumot is nyújt. A kutatások során fény derült arra, hogy Csók már 1918-ban közre adta emlékezéseit a Magyarság című folyóiratban. Mikor harminc évvel később ezt könyvvé rendezték, az eredeti közlés számos részletét kihagyták. A képzőművészeti Egyetem kiadásában ezekkel kiegészítve jelenik meg, immár a teljes szöveg. Emellett a kötetben olvasható minden egyéb, nyomtatásban megjelent önéletrajzi írása. A mai olvasó számára néhol nehezen megfejthető utalásokkal, idegen nyelvű megfogalmazásokkal, nevekkel teli írások értelmezését alapos tudományos jegyzetanyag és utószó kíséri. A kötetet a művészt megörökítő archív fotók válogatása kíséri.

A kötet szerkesztője, a jegyzék és az utószó írója a festő monográfusa, Révész Emese.

Tartalomjegyzék

Csók István: Emlékezéseim (1918-1945)

Emlékezéseim (1918-1945)

Az 1918-as kiadás bevezetője

Grynnaeusné Papp Emília: Bevezető (1945)

Németh Lajos: Bevezető (1990)

Csók István Önmagáról. (1905)

Garay Ákos. (1915)

Arrivé. (1928)

Rippl-Rónai és én. (1935)

Az első kritika. (1943)

Révész Emese: Csók István emlékezései

Életrajzi kronológia

Angol rezümé

Rövidített irodalmak

Névjegyzék

Képjegyzék