Szervátiusz Tibor 1930-ban Kolozsváron született. Első mestere, édesapja, Szervátiusz Jenő művészetéből vette át és fejlesztette tovább a népi fafaragás, a székely népművészet szobrászati elemeit. A művész 1949 és 1955 között a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán tanult, 1977 óta Budapesten élt és alkotott.
Az 1950-es években elsősorban népi témák foglalkoztatták: moldvai, gyimesi csángók, csíki székelyek ihlette modorban fából készítette szobrait. A nyugati modern művészettel való találkozás indította új utakra. Vas- és bronzszobrokat is készített, domináns anyaga a fa és a kő; egyéni szobrászati formanyelvét elsősorban ezek körében alakította ki.
 |
| A művész és Tiszta forrásból című alkotása Kecskeméten Fotó: Kőmives András |
Sokoldalú művészként több stílusban is alkotott az expresszionizmustól a geometrikus absztrakción át a törzsi művészetre emlékeztető szobrokig. Több szoborciklus, számos történelmi ihletésű szobor és jelentős köztéri alkotások kerültek ki műhelyéből. Művészi céljairól így vallott: ?Művészetet magyart, de egyetemesen emberit kell teremtenem. Úgy kell a szobrászatban alkalmaznom a század plasztikai törvényeit, hogy általuk ennek a népnek a nyelvén, ennek a népnek a múltját, történelmét, tragédiáit, katartikus élményeit fogalmazzam meg.?
Figurális szobrai erősen kötődnek a természeti-tapasztalati valósághoz, Közép-Európa történelméhez, az emberi humánumhoz. Harmóniaszobrai a népi művészetből kiinduló figurákat, népszokásokat örökítenek meg. Portréi összefoglalások, idolok, ?lét-portrék?; szellemi kiválóságaink, történelmi elődeink arcát jelképpé formálják. Több szobrot is készített Petőfi Sándorról, Ady Endréről, Bartók Béláról és Szabó Dezsőről.
Számos kiállítása volt itthon és külföldön. Műveit többek között a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Kolozsvári Művészeti Múzeum őrzi, illetve magángyűjtemények szerte a világon Európán kívül az USA-ban, Kanadában, Japánban és Ausztráliában is.
Jelentősebb köztéri szobrai: Életfa (Csongrád 1984); Az idő kapujában (Orosháza 1994); Magyar oltár (Budapest, Kőbánya, Szent László tér 1996); 1956-os emlékmű (Budapest, XXII. kerületi Városház tér 2001); Tiszta forrásból (Kecskemét, a Kodály Intézet előtt 2016).
Munkásságáért többek között a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével (1992), Kossuth-díjjal (2001) és Magyar Örökség díjjal (2003) tüntették ki. Szervátiusz Tibort az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családdal egyetértésben saját halottjának tekinti.
