Falba zárt sorsok

Képző

Levéltári kiállítás a Kasztner-vonatról.

“A kiállítás egyik része arra épül, hogy 2015-ben egy Kossuth téri lakás felújítása során egy német-magyar házaspár több ezer oldal adatszolgáltatási ívet talált a falban. Ezekbe írták össze 1944-ben a fővárosi lakosoknak a zsidónak minősülők csillagos házakba költözéséhez szükséges adatait” – mondta Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója a tárlat megnyitóján.

kasztner3_600x429.png
A Kasztner-vonat néhány utasaForrás: GPO

A kiállítás egyik része arra épül, hogy 2015-ben egy Kossuth téri lakás felújítása során egy német-magyar házaspár több ezer oldal adatszolgáltatási ívet talált a falban. Ezekbe írták össze 1944-ben a zsidónak minősülők csillagos házakba költözéséhez szükséges adatait. Ezeket a dokumentumokat restaurálták és digitalizálták.

A tárlat másik része a Budapestről Svájcba menekített zsidókról szól. A németek 1944 júniusában a magyarországi deportálások ellenére beleegyeztek abba: fejenként ezer dollárért néhány száz zsidó elhagyhatja Magyarországot. A Kasztner-vonattal végül az év végére Németországon keresztül összesen 1684 zsidót juttattak ki az országból, voltak köztük lengyel zsidó árvák, szlovák menekültek is.

falba_zart_sorsok_2.jpg
A kiállításFotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A tárlat tíz érintett család történetét kíséri végig korabeli fotókon és dokumentumokon keresztül, emellett bemutatja a Kasztner-vonatot, a bergen-belseni lágerben eltöltött időszakot és a svájci menekültélet mindennapjait.

A Kasztner-vonaton a Noé bárkájához hasonlítható csoport júliusban érkezett a Hannover melletti bergen-belseni különleges lágerbe, ahonnan két részletben, augusztusban és decemberben szállították tovább őket Svájcba. A háború befejezése után az 1684 menekült közül néhány százan visszatértek Magyarországra, Romániába, ugyanennyien Palesztinába mentek, a csoport fele Svájcban maradt, ugyanannyian a tengerentúlon telepedtek le. A Kasztner-vonaton utazott negyven rabbi, közismert cionisták, tudósok, művészek, újságírók, a magyar hadsereg egykori tisztjei, de egyszerű emberek is.

kasztner_train_passenger_list__page_l251_600x424.png
A Kasztner-vonat egyik utaslistájaForrás: Flickr

Kasztnert Izraelben évekkel később kollaboráció vádjával elítélték és közutálat vette körül, 1957-ben gyilkosság áldozata lett. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság 1958-ban megváltoztatta ítéletét és posztumusz felmentette Kasztnert, akinek megítélése a mai napig nem egyértelmű.

A kiállított fotók és dokumentumok egy része svájci zsidó szervezetektől, a Kasztner-vonat utasainak leszármazottaitól származik.

Nyitókép: A Kasztner-vonaton menekült Apor házaspár Davosban. Fotó Budapest Főváros Levéltára