Néhány hét és megkezdődik Debrecen legnagyobb turisztikai attrakciója, kulturális eseménye a 46. Debreceni Virágkarnevál. Tizennégy virágkocsi vonul fel augusztus 20-án a debreceni virágkarneválon és minden korábbinál több, kétezer fellépő szórakoztatja majd a közönséget - közölte a város polgármestere a programokat beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. Papp László reményét fejezte ki, hogy a karnevál napján az idén is megduplázódik Debrecen lélekszáma. A debreceni virágkarnevál ebben az évben Tiszafüreden kezdődött: július 10-12. között ugyanis az ottani Halas Napokon láthatta először a közönség Debrecen és Tiszafüred virágkocsiját, amelyek ott lesznek az augusztus 20-ai karneváli menetben is - tette hozzá a polgármester.

Hagyomány, hogy nem csak augusztus 20-án, hanem több napon keresztül, számos ingyenes program is várja az idelátogatókat. Idén augusztus 15. és 23. között olyan események közül válogathatnak az érdeklődők, mint például a Galiba Gyermekfesztivál amely újdonságként kiegészül a virágokkal feldíszített babakocsik felvonulásával. A Békás-tó partján szintén ingyenes lesz a Lurkó Liget és az Értéksziget, ahol a megye látványosságait mutatják be, vagy a Színezd át című családi nap, illetve a város főterén megrendezésre kerülő Somnakaj gipsy musical. Az utóbbi két program az Emberi Erőforrások Minisztériuma országos rendezvénysorozat keretében érkezik Debrecenbe.

Bíró Csaba a Csokonai-díjjal kitüntetett Valcer Táncstúdió művészeti vezetője bejelentette: annak fényében, hogy idén ünneplik fennállásuk 25. évfordulóját és az utóbbi két évben csoportjuk nyerte meg kimagasló művészeti teljesítményükért a zsűri fődíját, idén versenyen kívül indulnak ezzel is támogatva a többi tehetséges táncos csoport érvényesülését.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője a változatos program kínálat ismertetése során kiemelte: bízik a Nagyerdei stadionba tervezett Karneváléj című műsor sikerében. A vadonatúj karneváli helyszínre ugyanis tavaly a debreceniek is igent mondtak és a 20.000 férőhelyes stadion megtelt. Az idei káprázatos programban még többen lépnek fel, a virágkocsi-parádé mellett mintegy 2000 fellépő, külföldi és hazai táncos közreműködésével, az Új Lovas Színház művészei és sztárfellépők töltik meg a teljes játékteret. A színpompás virágkocsik felvonulásán túl - a 360°-os műsorszerkesztés - minden oldaláról látványossá teszi a hazai és külföldi sztárvendégek produkcióját. Fellép többek között A Dal idei nyertese Boggie, illetve Debrecen kedvenc mesemondója, Berecz András. A látványos, két óra időtartamú gálaműsort a nemzetközi pop-élet közkedvelt előadója, Dr. Alban 20 perces koncertje zárja.


2015. augusztus 15. (szombat)

 

16:00 Vénkert - Hortobágy utca

DEBRECENI HŐSÖK ? VIRÁGÜLTETÉS

A vénkerti - Hortobágy utcai - virágoskerti meglepetés során bárki hőssé válhat!

 

16:30 Nagyerdő, Békás-tó mellett

Lurkó Liget

Pályi János: Vitéz László és az elátkozott malom

Vásári bábjáték gyerekeknek

Másfél óra önfeledt derű és kacagás, 55 percbe sűrítve. A tradicionális vásári bábjátékban piros sipkás, vidám fickó palacsintasütőjével tanítja móresre az ördögöket és magát halált is. Sziporkázó, életvidám kesztyűs bábjáték, melynek során még az is kiderülhet, hogy a közönség soraiban zsonglőrtehetségű gyerekek foglalnak helyet. És mindannyiunk örömére egész délután gyermekfoglalkozások, játékok, buborékok.

 

Ingyenes program

 

17:45 - 19:45 Nagyerdő, Békás-tó mellett

Az Értéksziget programjai

Hajdú-Bihar megye településeinek bemutatkozása

 

Ingyenes program.

 

20:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Esőhelyszín: Kölcsey Központ)

PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA-KONCERT

A legendásan energikus 11 tagú zenekar Debrecenbe érkezik a virágkarneváli hétre! A Pannonia Allstars Ska Orchestra már eddigi pályafutása során is olyan életutat járt be, ami kevés hazai zenekarnak adatik meg, hiszen rövid idő alatt Magyarország egyik legfontosabb zenekarává vált, mindeközben párhuzamosan külföldön is nagy népszerűségre és elismerésre tett szert. Legendásan energikus élő koncertjeivel a 11 tagú zenekar pillanatok alatt jutott el az underground klubok deszkáiról a Sziget Fesztivál Nagyszínpadára és vált minden jelentős hazai zenei fesztiválon kihagyhatatlan kedvenccé, míg külföldön a ska zene magyar nagyköveteként ismerik. Nem is csoda, hiszen már első nagylemezét is a legnevesebb amerikai ska kiadó, a Megalith Records jelentette meg, illetve a többi között olyan fesztiválokon táncoltatta meg a közönséget, a magyar népzenét fűszerként használó tradicionális ska zenéjével, mint a holland Lowlands, a szerb EXIT, a cseh Sázava, a szlovák Hodokvas, a francia Roots dans la Vallé, a horvát Skaville vagy a belga Antiliaanse.

Belépő: 1 400 Ft

 

 

2015.augusztus 16. (vasárnap)

 

16:30 Nagyerdő ? Békás-tó | Lurkó Liget

LANGALÉTA GARABONCIÁSOK

Betyárvirtus avagy Rózsa Sándor a közönséget ugratja. ?Sándor csikósnak nevelődött, Szeged alatt bujtárkodott, de csak a maga akaratján járt mindég. Mire megütötte a húsz esztendőt, már reszketéssel emlegették a nevét mindenfele, amerre két lábon járó embereket összefúj a kóbor szél. Legalább hat vármegyében kajtatták a nyomát, elő volt fonyva már a gigájára az akasztó kötél, mégse érhettek nyomába, mert nem akadt nála jobb lovas a pusztán. Ez a legény méri most össze minden furfangját a környék kíváncsi kurtalábúival.? Sok kacagást kívánnak hozzá Rózsa Sándor hosszúlábú cimborái: a Langaléta Garabonciások.

És mindannyiunk örömére egész délután gyermekfoglalkozások, játékok, buborékok.

 

Ingyenes program.

 

19:00 Szent Anna templom

INTELMEK

Szent István király intelmei Imre herceghez c. előadás Újhelyi Kinga közreműködésével, Lukács Miklós cimbalomművész kíséretében Debrecen katolikus újjászületése 300 éves évfordulójának tiszteletére.

 

Ingyenes program.

 

20:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad

BEST OF L'ART POUR L'ART

A magyar humor nagyágyúinak legkedveltebb jelenetei közkívánatra a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A Társulat ezzel a műsorával a közönség óhajának engedelmeskedik. Színpadra viszi azokat a jeleneteit, dalait, amelyeket az elmúlt 28 évben a rajongók követeltek tőlük újra meg újra. Azokat, amelyek a kreatív l?art-műhely több mint két évtizedes televíziós és színpadi munkájából kimagaslanak sikerességük révén, és amelyek már-már a magyar abszurd klasszikusainak tekinthetők. Az ország minden szegletében foglalkozástól és kortól függetlenül, munkahelyeken és otthonokban számtalan humort értő és szerető ember használja az örökzöld L?art pour l?art szlogeneket, kifejezéseket és poénokat. Sokan nem is tudják az elmés mondatok forrását?

E hórihorgas életműből válogatott a Nagy Négyes: Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt és Szászi Móni.

 

Az előadás hossza: 120 perc.

Belépőjegy: 2 900 Ft, 3 400 Ft, 3 900 Ft, 4 400 Ft.

Online jegyvásárlás kezelési költség nélkül: www.nagyerdeiszabadteri.hu,

 

2015.augusztus 17. (hétfő)

 

16:30 Nagyerdő ? Békás-tó | Lurkó Liget

ÉCSI GYÖNGYI: AZ ÉLET VIZE

Bábos meseelőadás. Palóc népmese Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe. Écsi Gyöngyi előadásmódjában a bábjátékos-énekes-mesemondó szerep fonódik egybe.

A kesztyűbábok, maszkok, a kovácsoltvas díszlet segítségével az ősi magyar mitológiai világképben rajzolódnak ki a mese körvonalai.

 

Ingyenes program.

 

20:00 Kossuth tér

VIRÁGOK, HANGOK, GLÓRIÁK - a Debreceni Helyőrségi Zenekar koncertje

 

Ingyenes program.

 

20:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad

TÁTRAI BAND-KONCERT (Esőhelyszín: Kölcsey Központ)

Huszonhat évvel ezelőtt, 1989-ben alakult meg a Tátrai Band, a sikert sikerre halmozó legendás zenekar Tátrai Tibor gitárossal, Horváth Charlie énekessel, Pálvölgyi Géza billentyűssel, Kovács Tamás basszusgitárossal és más kiváló muzsikusokkal. A legendás felállás 2009-ben 20 éves jubileumuk alkalmával összeállt, hogy újra felejthetetlen koncertekkel térjen vissza a színpadra. A bulikon elsősorban azok a dalok hangzanak el, amelyeket ismer és szeret a közönség. Olyan slágerek hallhatók ismét a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, mint a New York, New York, a Hajnali szél, a Titkos szerelem, vagy az Utazás az ismeretlenbe. ?Charlie olyan énekes, akihez hasonló nincs az országban, de még Európában se nagyon. Azt mondom Rózsira vagy Somló Tomira, hogy jól énekel, de ahogy Charlie nyomja, úgy nem csinálja senki. Ez abszolút világszínvonal! Olyan érzéke van az ?öregnek?, hogy az elképesztő!? ? olvasható Tátrai Tibor egyik interjújában.

 

A Tátrai Band zenekari összeállítása:

Tátrai Tibor ? gitár, Horváth Charlei ? ének, Pálvölgyi Géza - billentyűs hangszerek, Solti János ? dob, Horváth Kornél ? percussion, Glaser Péter ? bassusgitár, Csiszár Péter ? szaxofon, Vincze - Fekete Vera ? vokál, Czutor Anett - vokál

 

Belépő: 2 900 Ft, 3 400 Ft, 3 900 Ft, 4 400 Ft

 

 

2015.augusztus 18. (kedd)

 

17:00 Debrecen belváros

IV. Galiba Gyermekfesztivál ? Junior Virágkarnevál

 

2012-ben rendezte meg először a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft., azóta pedig hagyományos programmá vált a Debreceni Virágkarnevál gazdag műsorkínálatában a Galiba Gyermekfesztivál ? Junior Virágkarnevál. Önkéntes alapon gyermekek, családok, művészeti csoportok és civil szervezetek fantasztikus ötletességgel készítenek virágkocsit szinte mindenből, aminek kereke van. Miért ez a neve a fesztiválnak? Galiba liba kacagtató mondatait minden családban idézgetik, egyszerűen megunhatatlan Fazekas Mihálynak, Debrecen szülöttjének ez a műve és a belőle készült rajzfilm is a gyerekek kedvence. Az idei évben a magyar meseirodalom hőseit állítjuk a felvonulás középpontjába. A kompozíciókban megjelennek Csukás István, Fekete István, Dargay Attila mese és rajzfilm figurái.

 

Ehhez csatlakozik még a Hajdú-Bihar Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház kezdeményezésére a virágokkal feldíszített babakocsik felvonulása, amely az EMMI támogatásával egy országos akciónak is a programrésze egyben. A vonulás tervezett útvonala körülbelül egy kilométer, és az alábbi utcákat érinti: Füvészkert utca ? Kossuth tér ? Csapó utca ? Dósa nádor tér ? Rózsa utca ? Piac utca ? Kossuth tér ? Füvészkert utca. Egy babakocsival egy család (szülők és gyerekek) jelentkezhet. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, és díjtalan! Regisztrálni a babakocsis.felvonulas@gmail.com e-mail címen, vagy a 20/263-7555-ös telefonszámon lehet 2015. augusztus 5-ig. Érdemes minél hamarabb jelentkezni, mert az első hatvan regisztráló ajándék belépőjegyet kap a Virágkarnevál záró eseményére, a Nagyerdei Stadionban tartandó Karneváléjre!

 

A kompozíciók augusztus 18-án 17 órától vonulnak fel Debrecen belvárosában.

 

18:30 Baltazár Dezső tér

?GALIBA-SZÍNPAD? a Galiba Gyermekfesztiválon részt vevő csoportok műsora

 

Ingyenes program.

 

20:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad

MISS HAJDÚ-BIHAR ? MISS SUPRANATIONAL HUNGARY 2015 SZÉPSÉGVERSENY DÖNTŐJE

Belépőjegy: 2 000 Ft-tól

 

20:00 Kossuth tér

VILÁG VIRÁGAI NEMZETKÖZI NÉPTÁNCGÁLA

A virágkarneváli menetben felvonuló külföldi és hazai csoportok bemutatkozó műsora

 

Ingyenes program.

2015.augusztus 19. (szerda)

 

11:00 - 18:00 Nagyerdő ? Békás-tó

SZÍNEZD ÁT! ? CSALÁDI NAP

 

Várépítés, hangszerkipróbálás, közös történetírás, játékkészítés és koncertek is szerepelnek a Színezd át! országos rendezvénysorozat programjában, amely Debrecenbe érkezik augusztus 19-én. A május végén indult országos programsorozat kilenc megyeszékhelyen egész napos, ingyenes gyerek-, illetve családi programot és egy különleges musicalt foglal magába. A feladatok célja, hogy a gyerekek a közös játék során megtapasztalják az együttműködés erejét és egymás elfogadásának fontosságát. 16 órától a színpadon fellép az Eszter-lánc mesezenekar, a nap folyamán pedig Oláh Gergővel, Papadimitriu Athinával, Szakcsi-Lakatos Bélával és más sztárokkal is találkozhatnak a programra kilátogatók. Az ingyenes családi napra 11.00-től 18.00 óráig várják az érdeklődőket a Nagyerdőben a Békás-tó mellett. Műsorvezető Nyári Oszkár. Az esemény házigazdája Papp László polgármester, helyi védnöke Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója. A programsorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. További információk: www.szinezdat.com, www.facebook.com/szinezdat.

 

Ingyenes program.

 

20:00 Kossuth tér

SOMNAKAJ - GIPSY MUSICAL

A darab egy roma lány, Somnakaj történetét meséli el, aki elindul szerencsét próbálni, felvételizni egy városi főiskolára. Bár terve ellentétes reakciókat vált ki a falu lakóiból, végül mégis példát mutat arra, hogy a gyökerek vállalása mellett is megvalósítható a tanulás általi kitörés. A produkció életre hívásánál a legfőbb törekvés volt a roma kultúra bemutatása, mint a nemzeti és az európai kultúra része, illetve olyan magas művészi színvonalú kulturális élmény biztosítása, mely alkalmas lehet a diszkrimináció terén történő pozitív szemléletváltás beindítására a társadalomban. A tavalyi, MÜPÁ-ban tartott ősbemutatóhoz képest a darab új megközelítésben folytatja vidéki körútját, színházi elemekkel és zenei betétekkel bővült. Müller Péter Sziámi jelen dramaturgiája hangsúlyt helyez az apa szerepére a darabban, akinek személyes drámája ? saját karrierjének feladása ? még jobban ráirányítja a figyelmet Somnakaj életútjában rejlő kérdésekre, miszerint lehet úgy kiteljesedni cigányként, hogy nem kell hozzá feladni a gyökereket és az identitást. Hegyi Árpád Jutocsa rendezésében a jeleneteket átszövi a humor, miközben drámai konfliktusok jelzik a nemzetiségek és a többségi társadalom egymástól eltérő szokásait, világnézetét. A korábbiakban is számos neves előadóművészt felsorakoztató Somnakaj sztárszereposztását ezentúl Papadimitriu Athina, illetve Oláh Gergő tovább gazdagítja.

 

Író: Müller Péter Sziámi.

Rendező: Hegyi Árpád Jutocsa.

Zeneszerzők: Kovács Antal, Marco Markovic, Szakcsi Lakatos Béla, Szirtes Edina Mókus, tradicionális roma dalok.

 

Szereplők:

Somnakaj - Szakács Hajnalka / Tompos Kátya

Gojma, Somnakaj apja - ifj.Kovács Antal

Misi, rockénekes - Oláh Gergő

Doktornő - Falusi Mariann

Zsáró, Gojma testvére - Papadimitriu Athina

Sanyi tata, Somnakaj nagyapja - Balogh Lajos

Béla bácsi - Szakcsi Lakatos Béla

Lajoska, zenész Londonban - Kathy Horváth Lajos

Petőfi, falu félbolond költője - Szilvási István

 

Ingyenes program.

 

 

20:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Esőhelyszín: Kölcsey Központ)

ELÖL MEGY A NYELVE - BERECZ ANDRÁS MESEMONDÓ ESTJE

 

A Kossuth-díjas Berecz András úgy tartja, hogy a mesemondó hivatása új életet lehelni a régi mesékbe, hogy a ma embere is értse meg az öregek nyelvét, a maga boldogulására használja a régiek bölcsességét, becsülje a rá hagyott örökséget. ?Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai.? (Berecz András)

 

"Hogyan áll a televízióval? Manapság, amikor a magyar ember kirívóan sok időt tölt el a képernyő előtt, azt mondják: a televízió nem kedvez az olyasfajta műveltségnek, amelyet Ön is közvetít. Viszont ugyanez a televízió segít sokakhoz eljuttatni a Berecz-meséket? - Megkerülhetetlen, gigászi hatalomnak tartom. Azzal együtt nincs, és nem is lesz tévém." (forrás: Hajdú-bihari Napló, Fábián György 2011.)

 

Belépő: 1 400 Ft, 1 900 Ft, 2 400 Ft, 2 900 Ft

 


2015.augusztus 20. (csütörtök)

 

7:30 Piac utca

KARNEVÁLI FELVONULÁS

Kerékpárosok, veterán autók, virágkocsik és művészeti csoportok felvonulása

MINDEN JEGY ELKELT! Kossuth tér (helyre szóló jegyek) - 5 000 Ft

Rózsa utcai lelátó (helyek érkezési sorrendben) - 4 000 Ft

Kölcsey Központ melletti lelátó (helyek érkezési sorrendben) - 4 000 Ft,

online jegyvásárlás: www.jegy.hu

3 éves kor alatt nem kell jegyet venni, amennyiben a gyermek ölben ül.

 

10:00 - 17:00 Nagyerdő?Békás-tó

KARNEVÁLI FIESZTA

Művészeti csoportok ingyenesen megtekinthető bemutató műsora.

 

11:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad

ALMA-VIRÁG-KARNEVÁL - az Alma együttes koncertje

Minden gyümölcs, így az alma is előbb virág. Az Alma együttes pedig virágos jókedvre derít minket közvetlenül a felvonulás után.

Belépőjegy: 1 500 Ft. Online jegyvásárlás kezelési költség nélkül: www.fonix.jegy.hu

 

13:00 - 18:00 Nagyerdei Stadion északi rendezvénytere

VIRÁGKOCSI KIÁLLÍTÁS ÉS FOLKLÓRFESZTIVÁL

A Stadion északi rendezvényterére érkező virágkocsik kora délutántól testközelből tekinthetők meg, közben a közönséget folklórcsoportok bemutatói szórakoztatják.

Felnőtt - 1 300 Ft, Diák/nyugdíjas - 900 Ft, online jegyvásárlás: www.jegy.hu

6 éves kor alatt a belépés ingyenes.

 

19:30 Nagyerdei Stadion

KARNEVÁLÉJ - 46. Debreceni Virágkarnevál impozáns gálaműsorral várja vendégeit!

A Nagyerdei Stadion tavaly új szintjére emelte a karneváli hangulatot. Miközben megőrizte a virágkocsik esti felvonulásának miliőjét, soha nem látott módon mutatkozott be 1500 fellépő az arénában. A vadonatúj karneváli helyszínre a debreceniek is igent mondtak és a 20.000 férőhelyes stadion megtelt. Az idei káprázatos programban még többen lépnek fel, a virágkocsi-parádé mellett mintegy 2000 fellépő - külföldi és hazai táncos közreműködésével, az Új Lovas Színház művészei és sztárfellépők töltik meg a teljes játékteret. A színpompás virágkocsik felvonulásán túl - a 360°-os műsorszerkesztés - minden oldaláról látványossá teszi a hazai és külföldi sztárvendégek produkcióját. Fellép többek között "A DAL" idei nyertese Boggie, illetve Debrecen kedvenc mesemondója, Berecz András. A látványos, két óra időtartamú gálaműsort a nemzetközi pop-élet közkedvelt előadója, Dr. Alban 20 perces koncertje zárja.

 

 

2015.augusztus 21. (péntek)

 

20:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad

FRANK SINATRA - A HANG

Egy életmű dalban és táncban az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház előadásában.

 

Frank Sinatra hangja, mint az olvasztott csokoládé, mosolya szeretnivalóan kisfiús, maffiózó barátai nem ismernek tréfát. Nem csoda, hogy egész Hollywood a színész-énekes lábai előtt hever, még akkor is, ha Ava Gardner, Marilyn Monroe vagy Marlene Dietrich ragyogja be a vörös szőnyeget? Kubai szivartól füstös lokálok, női cipőben felszolgált pezsgő, hűvös fegyvereken megcsillanó holdfény, egyszóval a swing aranykora bódítja el a nézőt az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciójában, mely az énekes karrierjének magasságait és mélységeit mutatja be. Sinatra legnagyobb slágereit Vastag Tamás adja elő, aki egyszerre ellenállhatatlan sármőr és az anyja árnyékából kilépni képtelen, sodródó figura a színpadon. Simlis gengszterek, káprázatos színésznők és az ExperiDance erotikusan elegáns táncosai vonulnak fel mellette a Frank Sinatra ? A Hang című produkcióban, mely Szomor György és Román Sándor közös alkotása.

 

Koreográfus: Román Sándor

Rendező: Szomor György

Producer: Vona Tibor

 

Főbb szerepekben: Vastag Tamás, Szomor György, Gubik Petra, Palla Szabina, Kara Tünde, Gulyás Attila, Katkó Ferenc, Vadász Gábor és az ExperiDance tánckara

 

Az előadás hossza: 120 perc

Esőhelyszín: Főnix Csarnok

Belépőjegy: 3 900 Ft, 4 400 Ft, 4 900 Ft, 5 400 Ft

 

 

2015.augusztus 22. (szombat)

 

20:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad

DEMJÉN FERENC KONCERTJE (Esőhelyszín: Kölcsey Központ)

 

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra látogat a valaha élt legsikeresebb magyar előadók egyike, a Sajtból van a hold, Neked most kell eldöntened, a Szerelemvonat és megannyi sláger szerzője és előadója, Demjén Ferenc. Demjén több generáció ikonja, dalait a fiatalok is jól ismerik és éneklik. 2008-ban ARTISJUS Díjat kapott az év koncertjéért, 2010-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, 2012-ben pedig Kossuth-díjat kapott.

 

Helyre szóló jegyárak: 3 900 Ft, 4 400 Ft, 4 900 Ft

 


2015.augusztus 22-23. (szombat-vasárnap)

  

Virágkocsik kiállítása a Piac utcán a Régi Városháza előtt ? ingyenes program

 

Néhány éve a debreceniek nagy örömére felsorakoznak a város főutcáján a virágkompozíciók, hogy mindenki ?testközelből? megcsodálhassa az egyedi alkotásokat. Sokan ki is használják az alkalmat és remek ?szelfik? készülnek.