Megnyílt a Múzeum felújított Kincsem - Imperiál: Híres magyar versenylovak című állandó kiállítása, amely átfogóan mutatja be a kiemelkedő magyar versenylovak sikereinek történetét, a galoppversenyzés szabályait, valamint a versenyüzem működésének érdekességeit.


kincsem_mti.jpg
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Kincsem-Imperiál-tárlat a szomszédos, A ló - Nemzeti lókiállítással közösen a magyarországi lovaskultúra, lovas hagyományok és lovassport történetét mutatja be Széchenyi Istvántól a rendszerváltás utánig. A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 1897-ben, több mint 120 éve nyílt meg az első, lótenyésztéssel foglalkozó kiállítás.

Kincsem 1876-tól négy éven át versenyzett, hat ország 13 versenypályáján indult és mindannyiszor győzött. Sikereit máig nem sikerült megismételnie egyetlen versenylónak sem a világon. Pályafutása csúcsán, 1878-ban a goodwoodi versenyen aratott győzelme után kapta a "magyar csoda" nevet. A versenyen nyert nagy értékű ezüst szobor is a tárlat új tárgyai között szerepel.

Imperiál 1962 és 1964 között versenyzett. Ő volt a második világháború utáni magyar lóverseny és telivértenyésztés legeredményesebb lova, amely 25 versenyen 20 első helyezést szerzett Magyarországon és külföldön. Imperiál sikerei, népszerűsége segítettek a magyar lóversenyzés túlélését a kommunista uralom alatt.

A két versenyló csontvázát és játékos, interaktív elemeket is felvonultató kiállítás új tárgyai között szerepel Kincsem egykori tulajdonosa, Blaskovich Ernő több személyes tárgya, valamint Pálik Béla, a híres állatfestő Kincsemet ábrázoló alkotása is.