Kalandozás a műtárgyak világában

Képző

Idén harmadszorra rendezik meg a Műtárgyak Éjszakáját, mely Budapest művészeti tereiben május 30-ától három teljes napon át kínál száznál is több programot.

A több mint 50 helyszínen különböző műtárgyakkal ismerkedhetünk meg a festményektől a herendi porcelánrózsákig, kortárs műtermekbe látogathatunk el, sikerfilmet tekinthetünk meg. A programok részleteiről a projekt igazgatóját, Kollmann Szilviát kérdeztük.

Izgalmas programokkal várják a Műtárgyak Éjszakája látogatóit. Mi a célja a rendezvénynek?

A műtárgy.com alapítójaként és számos műtárgyakkal foglalkozó projekt vezetőjeként munkatársaimmal együtt egy egészen különleges szegmensben dolgozom. Mi egész évben művészettel, műalkotásokkal foglalkozunk. Célunk, hogy a nagyközönséghez közelebb vigyük ezt a sokszínű világot, melyet sokan talán titokzatosnak vagy elérhetetlennek gondolnak. Pedig a művészet mindenkihez szól, méghozzá közvetlen módon. A programsorozattal a figyelem felkeltésén túl közvetlen kapcsolatot szeretnénk kialakítani a képző- és iparművészet szerteágazó területei és a műtárgyak iránt érdeklődők között.

Pontosan milyen jellegű eseményeken vehetünk részt?

Igyekeztünk minél különlegesebb helyszíneket bevonni az idei Műtárgyak Éjszakájába, valamint arra is törekedtünk, hogy a műtárgyak teljes életét végigkísérhessék a résztvevők, a megalkotásuktól kezdve a kutatásukon át egészen a gyűjteménybe vagy kiállításra kerülésükig. Az esemény idejére olyan helyszínek is kinyitnak, ahová máskor nem juthatunk el: ilyen például egy restaurátorműhely, egy műterem vagy egy múzeumi raktár. A kézműves-foglalkozások és workshopok pedig lehetővé teszik, hogy mi magunk is kipróbáljuk a művészi technikákat. A szakmai előadásokon, vagy például egy interaktív becsüs órán pedig rengeteg hasznos tudás megszerezhető. De kiállítások is látogathatóak lesznek szakmai tárlatvezetésekkel, és a Bem moziban levetítjük a tavalyi év művészeti sikerfilmjét, a Ruben Brandt, a gyűjtőt is.

Milyen, a kortárs művészettel foglalkozó programokat találhatunk az idei kínálatban?

Programjaink szervezésekor kifejezetten törekszünk a kortárs művészet népszerűsítésére olyan szakmai fórumok létrehozásával is, amelyek segítik a megértésüket és a megismerésüket. A Műtárgyak Éjszakáján például ellátogathatunk Heller Zsuzsa és Gábor Áron művészházaspár műtermébe, ahol kortárs ipar- és képzőművészeti alkotásaikat mutatják be egészen közvetlen módon. De megismerkedhetünk például a kortárs üvegművészettel is Botos Péter vagy egy másik művészházaspár, Kóródi Zsuzsanna és Gáspár György alkotótereiben. Szakmai tárlatvezetéseket is tartunk kifejezetten kortárs művészettel foglalkozó kereskedelmi galériákban, ilyen például a Kortárs kaland című programunk. Egyik izgalmas előadásunkon pedig a 21. század ékszerész világsztárjait mutatja be Spengler Katalin műgyűjtő.

Nagy figyelmet fordítottak a kreatív foglalkozásokra. Lesznek gyermekeknek szóló események is?

Igen, és ezek között is vannak olyanok, melyeket kortárs képzőművészek tartanak: Vető Orsolya Lia például a saját kiállításában vezet családi foglalkozást. A Deák 17 Galériában interaktív módon, kézműves foglalkozáson ismerkedhetnek a gyermekek a képzőművészettel, a Noha Stúdióban pedig kipróbálhatják az agyagozás technikáját. A gyermekprogramok ingyenesek.