Megnyílik Michelangelo búvóhelye

Képző

A falakat borító rajzok egy részét azonnal Michelangelónak tulajdonították a szakértők, és lezáratták a termet helyreállítás céljából. A munkálatok során a rajzokon kívül számítások, szavak és graffitik is előbukkantak a falakon. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a firenzei Bargello Nemzeti Múzeum 2020-tól megnyitja a kamrát a nagyközönség előtt. Egészen mostanáig csupán néhány szakértőnek és pár szerencsés látogatónak volt alkalma bepillantani a néhány négyzetméternyi földalatti kamrába, ahová Michelangelo 1530 nyarán rejtőzött el. A művész nagyjából két hónapot töltött a Szent Lőrinc templom alagsorában, az általa tervezett (1519) új sekrestye épülete alatt. Michelangelo V. Károly spanyol csapatainak ostroma alatt menekült ide, a hódítók ugyanis visszaadták a hatalmat az 1527-ben elkergetett Medicieknek. A mester azért tartott a Mediciektől, mert művészként szoros kapcsolatban állt velük, ám később az ő tervei alapján erősítették meg Firenze városfalait a Mediciek visszatérésének megakadályozására. A rejtőzködés hónapjai után Michelangelónak megengedték, hogy folytassa a munkát a Mediciek kápolnájában, amely alatt meghúzta magát.

Az 55 éves művész rajzolgatással töltötte az időt búvóhelyén: szénnel és krétával rajzolt a falakra, régebbi alkotásainak részleteit felidézve. A szakértők között ugyanakkor nem teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy Michelangelótól származik-e az összes alkotás, mivel néhányan úgy vélik, hogy a rajzok egy része nem elég jó ahhoz, hogy a mesternek lehessen tulajdonítani. Michelangelo halálának 450. évfordulója alkalmából, 2014-ben a Bargello múzeum egy virtuális túra révén mutatta meg a Medici-kápolna látogatóinak a helyiséget. A kamra megnyitásának ötlete a Bargello igazgatójától, Paola D?Agostinótól származik, akinek tervei közé tartozik továbbá a múzeumhoz tartozó egyéb helyiségek renoválása, a lezárt kiállítótermek megnyitása és a nyitvatartási idő meghosszabbítása.

Forrás: MTI

Fotó: thelocal.it