Témavilágának mély realista ábrázolása miatt az alföldi iskola képviselői közé sorolják, realista képei szigorú szerkezetességükkel tűnnek ki. Alkotásainak geometrikus meghatározottsága miatt munkássága a modern festészet konstruáló ágához is tartozik.
Az új, 592 oldalas monográfiát Kieselbach Tamás szerkesztette, a kötet kilépteti Nagy István művészetének értelmezését a hagyományos, szűken vett művészettörténeti kategóriák közül.
A kötetben szereplő írásokat gazdag képanyag egészíti ki. Az összegzés felidézi, hogy Kieselbach Tamás az elmúlt húsz évben következetesen fotóztatta le az életmű fellelhető darabjait, tucatnyi hazai és külföldi múzeumból, valamint számtalan magángyűjteményből összesen több mint 1500 festmény és rajz nyomdai minőségű reprodukcióját gyűjtötte össze.
A kiállításon 154 alkotást mutatnak be. A művész valamennyi ismert, kiemelkedő műve közönség elé kerül, így az első világháború megrendítő katonaportréi, az erdélyi, délvidéki és alföldi tájképek, valamint a meghitt hangulatú csendéletek. A 8 múzeumból és 24 magángyűjteményből érkező műtárgyanyag jelentős részét most először láthatja a közönség. A tárlaton bemutatják a készülő Nagy István-film első részleteit is.
Nagy István, a modern magyar festészet realista és konstruktív szárnyának egyik legegyénibb képviselője 1873-ban Csíkmindszenten született, gyermekkorát a csíki havasok között töltötte. Az alföldi Homokmégyen tanítóskodott, amikor Keleti Gusztáv műkritikus-festőművész felfigyelt tehetségére. Előbb Székely Bertalan növendéke lett a Mintarajziskolában, majd tanulmányait Münchenben és Párizsban folytatta, járt Olaszországban is. Első kiállítása 1902-ben nyílt meg Csíkszeredában, ahol 150 munkáját mutatta be. Az első világháború idején főleg katonaportrékat készített.
Nyughatatlan alkatú művész volt: egész életében vándorolt, közben folyamatosan rajzolt, főként pasztellal és szénnel. Évtizedekig járta a világot, előbb egyedül, majd családjával, legtöbbször gyalogosan. Csavargó természetét csak elhatalmasodó tüdőbaja tudta megállítani: Szentes és Kecskemét után 1930-ban végleg Baján telepedett le.
Mindvégig szűkös körülmények között élt, ezért olcsó anyagokkal dolgozott: nem egyszer élelmiszer csomagolására alkalmas zsírpapírra festette műveit. Több mint négyezer alkotását tartják nyilván a világban. Témavilágának mély realista ábrázolása miatt az alföldi iskola képviselői közé sorolják, realista képei szigorú szerkezetességükkel tűnnek ki. Alkotásainak geometrikus meghatározottsága miatt munkássága a modern festészet konstruáló ágához is tartozik.
Egyaránt megörökítette a zord csíki havasokat, az ezer színben játszó balatoni naplementét és az alföldi tanyavilág fülledt, szikrázó fehérségét. Kedvelt témái voltak a legelésző állatok és az élet barázdálta arcú parasztok is. Hatása érezhető a hódmezővásárhelyi művésztelep fiataljain, valamint Barcsay Jenő munkásságában is.
Nagy István Baján halt meg 1937. február 13-án. Kosztolányi Dezső nagy csodálattal méltatta tehetségét, életéről Surányi Miklós regényt írt. Egykori székelyföldi szülőháza helyén emlékoszlop áll, amelyen domborműves portréja látható. Baján található emlékszobrát Varga Imre készítette.
Nyitókép: Nagy Imre önarcképe 1920-ból.
