Plohn

A Plohn család tevékenysége nemcsak Hódmezővásárhely fényképészetének történetében volt jelentős. Apa és fia munkája a város képzőművészetéhez is kapcsolódik, felvételeiket használta Tornyai János festőművész is, akinek születése százötvenedik évfordulóját idén ünnepli a közgyűjtemény. Hódmezővásárhely történetének tárgyi emlékezete sokat köszönhet a Plohn családnak, akik a portrék és családi képek mellett számos dokumentatív értékű képet készítettek.

plohn_jozsef_honvedportre
Plohn József: 1848-as honvéd portréja

A tárlat első egységében Plohn Illésnek az 1879-es, szegedi nagy tiszai árvíz idején, valamint a kis-tiszai zsilip 1887-es összeomlásánál készített felvételei láthatók. A második részben Plohn József Képek a nagy magyar alföldi népéletből című, az 1800-as évek közepe és az 1930-as évek között készült néprajzi témájú sorozatát ismerheti meg a közönség, míg a harmadik egység Plohn József és a Hódmezővásárhelyen alkotó képzőművészek kapcsolatát mutatják be. A felvételeken látható Tornyai János mellett Kallós Ede, Endre Béla, Iványi Grünwald Béla, Rudnay Gyula és Pásztor János is.

parasztszoba
Parasztszoba kemencével, 1900-as évek eleje
Fotó: Plohn József

A kiállítás a családi képekből, csoportképekből és tablókból álló része mellett külön egységet szentel a Hódmezővásárhely 1894 és 1936 közötti történetét bemutató fényképeknek. Itt láthatóak az algyői vasúti híd záróelemének helyére kerülését megörökítő fotók mellett a rostagyáros, Kalmár Zsigmond üzeméből kikerülő termékeinek szállításáról, a Kokron-gyár és a Szent István-templom építéséről készült fényképeken túl a Bethlen Gábor Gimnázium a megszálló román katonák által 1919-ben feldúlt könyvtárát megörökítő felvétel is.

A száznegyven fényképet, levelezőlapot és dokumentumot bemutató, A Plohn műterem 75 éve című kiállítás július végéig látogatható az Alföldi Galériában.
A nyitóképen Plohn József látható.