Balázs Péter folytatója volt az erdélyi festészeti hagyományoknak, az általa alkalmazott színvilág ezt bizonyítja. Úgy vélte, a művésznek nem azt a hangulatot kell visszaadni, amit a kor hordoz, amelyben él, hanem a saját világát kell megteremtenie, és valami pozitívat kell üzenni általa a nézőnek.
Balázs Péter sajátos színfoltot képvisel az erdélyi festőművészek között. Művészi sorsán nyomot hagyott a két világháború közötti, rendezetlen politikai időszak és a romboló kommunista rendszer, ennek ellenére sikerült felépítenie egy teljesen más alkotói világot, amely távol állt attól a politikai tértől, amelyben élt.
Festményei gyakran a rég elmúlt idők idillikus terét idézik elő. Érdeklődése a városi idilltől a vidéki harmóniáig minden tájra kiterjedt, fő törekvése volt megőrizni a változó világot.
Önéletrajzából kiderült, akkor vált valódi életművésszé, amikor kiszabadult a börtönből. Hazatérése után nyomát sem találta a régi, meleg otthonnak, a műteremnek, sőt, még az írógépének is hűlt helye fogadta, a legjobban pedig azt fájlalta, hogy szabadulása után régi kollégáinak nagy része is átnézett rajta.
Végül Kósa Huba Ferenc szobrász és Fülöp Antal Andor festő biztatására újra hozzákezdett ugyanazzal a lendülettel alkotni, mint fogsága előtt. Tevékenysége során ezer olajfestményt, és több ezer szénrajzot, grafikát készített.
A kiállítás június 9-ig látható a kolozsvári Bánffy-palotában.
Forrás és fotók: maszol.ro
