Balázs Péter

Március 5-én történt

Ma ünnepli nyolcvankettedik születésnapját Balázs Péter Kossuth- és Jászai-Mari díjas színész, rendező. Az elsősorban humoros, komikus szerepeiről ismert művész számtalan színpadi és filmszerepe mellett közel másfél évtizedig a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt, de olyan népszerű mesefigurák is az ő hangján szólalnak meg, mint Mekk mester és a Nagy ho-ho-horgász.

Március 5-én történt

1946-ban ezen a napon hangzott el Winston Churchill fultoni beszéde, melyben elmondta: „A Balti-tenger mellett fekvő Stettintől az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára.” A volt brit miniszterelnök ezzel megalkotta a negyven éven át tartó osztott világrend jelképét.

Balázs Péter: „Olyan jó dolog a közönség szemébe nézni”

Március 5-én született Balázs Péter Kossuth-díjas színész, a szolnoki Szigligeti Színház volt igazgatója, aki társulatában csak olyan szerepet játszott el, amelyről úgy vélte, hogy azt az ország más színházaiban is rá osztották volna.

Kulturális elismeréseket adtak át Budapest napján

Elismeréseket adott át Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napján, november 15-én.

Színes képek egy sötét korból

A kolozsvári Bánffy-palotában Balázs Péter munkáiból nyílt kiállítás május 24-én a festőművész születésének 100. évfordulójára.

Tízedik évad Balázs Péterrel

Az Anconai szerelmesekkel indul az évad szeptember végén a Szolnoki Szigligeti Színházban. Az évadnyitó társulati ülésen nemcsak az idei nyolc premierről, de az elmúlt kilenc évadról is szó esett. Amióta Balázs Péter irányítja a szolnoki társulatot, 81 bemutatót és csaknem 3000 előadást tartottak a Tisza-parti teátrumban.