Textilművészeti workshop a Kecskeméti Alkotóházban

A hazai kortárs textilművészek színe-javát tömörítő Kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely 13 évvel ezelőtt a Kecskeméti Alkotóházban lelt otthonra.

A kortárs textilművészet számos területéről jönnek erre az időszakra a Kecskeméti Alkotóházba, hogy ebben a fantasztikus környezetben tudják folytatni alkotómunkájukat. Itt, ebben a csodálatos környezetben nagy műtermekben dolgozhatnak, amellyel nem mindenki rendelkezik otthon. Éppen ezért nagy terveket, kartonrajzokat vagy installációs munkákat hozhatunk itt létre. De készült már itt mini textil, 20x20-as pici gobelin is.

Miért éppen a Kecskeméti Alkotóházat választotta a program helyszínéül, milyen lehetőségeket nyújt a ház az Önök számára?

A helyet még elődöm, Kókai Krisztina textilművész választotta, én 2004 óta az ő kérésére vittem tovább a Textilműhely szervezését és irányítását. A Kecskeméti Alkotóházban valóban otthonra találtunk!. Király Krisztina alkotóház-vezető szívét-lelkét kiteszi, hogy megtaláljuk itt az alkotómunkához szükséges nyugalmat. Nagy köszönet érte és a ház többi dolgozóinak is, hiszen ebben a gyönyörű, meghitt környezetben a művészkollégáknak csak a munkára kell koncentrálniuk, hiszen az itt töltött három hétben kizárólag az éppen aktuális munkáikkal kell foglalkozniuk. Nem beszélve arról, hogy egy kicsit egymásra, a másik szakmai munkáira is jobban odafigyelünk ilyenkor, betekinthetünk a kollégák munkáiba.

Kiknek szól ez az alkotóműhely, és a program befejeztével hol láthatók az ott készült munkák?

Az évenként megrendezett Textilműhely nyitott minden kortárs textilművész számára. Az elnyert NKA pályázat ismeretében hirdetjük meg a felhívást a Magyar Alkotóművészet Országos Egyesülete, a Képző- és Iparművészek Szövetsége tagjainak, valamint a Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatói közül is szoktunk meghívni fiatal alkotókat. Az itt készült vagy elindított alkotások közül mindig szerepel több a hazai önálló és közös tárlatokon, a Textil Triennálékon például gyakran az itt készült alkotásokat is kiállították.

Mi volt az alkotóműhely tematikája, milyen gondolatiság köré szerveződött?

Idén a művésztelep egy műterem látogatásával kezdődött. Nagy Mari és Vidák István nemezművész és népi iparművész padlásgalériájának gazdag gyűjteményét tekintettük meg, és a gyakorlatban is kipróbálhattuk a nemezelést. Idén a textilműhely mellett ismét tartottunk szimpóziumot, amelyen Vidák István előadása után az idén megrendezett kiállításokról számoltak be a kollégák, vetítéssel egybekötve. Szófiában és Bukaresten is megtartottuk a helyi magyar intézetekben a Magyar Kárpitművészek Egyesületének kiállítását, és tartottunk egy-egy vetítést az elmúlt évek alkotómunkájáról készült fotókból is.

Önre sokan mint a gobelin technikát magas szinten művelő művészre hivatkoznak. Mit jelent ez pontosan?

Köszönöm, ha ilyen jelzővel illetnek! 1980-tól szövök, mindig én kivitelezem kárpitjaimat. Többségében figurális munkáim vannak, portrék, tört és gyűrt arcok, amelyeket ismert reneszánsz portrék inspiráltak és mindezek átadása, megszövése, valóban magas technikai tudást igényel. Nagyon jó érzés, amikor a festményrészletek, töredékek textilbe szőtt formában jelennek meg. A kezeim közül több mint 30 négyzetméternyi kárpit került már ki az évek során.

Számos szakmai elismerés birtokosa, műveit rendszeresen kiállítja hazai és külföldi tárlatokon. Munkáinak különös feszültséget ad, hogy egyrészt elképesztő naturalizmussal sző meg reneszánsz portrérészleteket, másrészt pedig merész kompozíciós módszerrel e finomságot ellenpontozza éles metszésű újraszerkesztéssel. Holott a laikusok többsége, mint dísztárgyra tekint a gobelinre, a textilekre. Miként képesek ezek az anyagok és formák üzenni az érdeklődőknek?

Én mindig is valami tökéletesre vágytam, valami új harmóniára, a mai kor újjá nemesítésére, ezért nyúltam a reneszánsz művészethez. Újrateremteni valami hibátlan, tiszta, tökéletes szépséget, egy nemes kor lenyomatát, amely oly ellentétes a mi korunk, a 20. és immár a 21. század degenerált, elértéktelenedett, színtelen világával.

Szándékaim szerint kárpitjaimon az ismert portrék a mai alkotó folyamatok tükröződései, ugyanakkor önmagunk tükörképe, egy torz tükörkép. A tökéletes szépség összegyűrve, tépve, befejezetlenül hagyva új értelmet nyer, szembeállít minket a valósággal: ilyenekké váltunk, a világ rossz úton halad. A reneszánsz nyugodt, időtlen tökéletessége viszont arra ösztökél, hogy ezt a szépséget, tökéletest átalakítsam, valami új felületbe, környezetbe rakjam, hogy ezáltal új értelmet kapjon a régi gondolat. Új gondolattá formálódik. Tökéletes a régi korok világában sohasem lehetne, de ma ez egy újjászületett gondolat lesz, lenyomata egy tökéletlen, önmagát megsemmisítő kornak. A jelen diszharmóniájával összhangban olykor ezért hagyom befejezetlenül, tépett széllel gyűrve munkáimat, hogy tükröt tartsak az emberek elé. Számomra a portré motívum, hiszen egy arc, egy tekintet, még ha töredékként is jelenik meg kárpitjaimon, számos izgalmas lehetőséget jelent az öröm, a fájdalom, a szépség kifejezésére. Néha színekkel, néha színtelenül, fekete-fehéren alkalmazva a textilen.

Takács Erzsébet interjúja az alkotomuveszet.hu oldalon jelent meg.