Variáció a 20. század túlélésére

Kiállításunk nem kizárólag művészettörténeti szempontból vizsgálja Barta Lajos pályáját, hanem a hidegháború történeti–politikai kontextusában mutatja be a művész lehetséges túlélési stratégiáit: az autonómia megtartásának igényét, a kultúrpolitika szempontjainak való megfelelés nyomasztó kényszerét, a belső, majd a külföldi emigráció és az idegen közegbe való integráció összes stációját.

A kiállítás nem kizárólag művészettörténeti szempontból vizsgálja a művész pályáját, hanem a hidegháború kontextusában mutatja be lehetséges túlélési stratégiáit: az autonómia megtartásának igényét, a kultúrpolitika szempontjainak való megfelelés nyomasztó kényszerét, a belső, majd a külföldi emigráció és az idegen közegbe való integráció stációit.

A fiatal korától kezdve európai horizonton tájékozódó szobrász, Barta Lajos (1899-1986) csak az 1940-es évek második felében talált rá saját művészi útjára, érett, absztrakt stílusára. Ekkor már közel ötvenéves volt, túlélte a munkaszolgálatot, a holokausztot, a második világháborút.

1945-48 között az Európai Iskola művészcsoport tagjaként élettársával, Rozsda Endrével csak igen rövid ideig élvezhették a szabadság légkörét. Ekkor a pályatársak és a közönség élénk figyelmétől kísérve fedezte fel szobrászként és rajzoló­ként is az absztrakcióban rejlő változatos lehetőségeket. Azokat a művészi élményeket dolgozta fel, amelyeket az 1943-ig tartó párizsi tartózkodása alatt első kézből gyűjtött, a szürrealizmussal és az absztrakt, konstruktív törekvésekkel való találkozást.

1949-re Barta rátalált érett, egyéni művészi hangjára, dinamikus, organikusan egymásba szövődő formák, életigenlő kisugárzás váltak formanyelvének ismertetőjegyeivé. Plasztikái egyetlen pontból törnek a magasba, az első pillantásra instabil hatást keltő kompozíciók a harmonikus súlyelosztással teremtenek egyensúlyt.

1949-re, éppen mire Barta rátalált saját hangjára, az absztrakció Magyarországon a szocialista realizmus térnyerésével párhuzamosan kiszorult a hivatalos művészeti színtérről. Ahhoz, hogy létfenntartását biztosíthassa, beállt a hivatalos művészek sorába, szocialista realista stílusú köztéri szobrokat készített állami megrendelésekre, otthonában pedig belső emigrációba vonulva folytatta saját útját, absztrakt szoborterveket, formakísérleteket rajzolt.

Az 1956-os forradalom utáni konszolidáció idején az absztrakt művészet megjelenhetett alkalomszerűen, a nyilvánosság tereiben ugyanakkor még sokáig nemkívánatosnak minősült. Barta elszántan újrakezdte szabad szobrászi tevékenységét, mintha pótolni szerette volna a Rákosi-­korszakban elvesztegetett időt.

Az 1965-ig tartó időszak egyre növekvő formai sokszínűségével legkiemelkedőbb alkotói periódusa. Művészi kiteljesedésre Magyarországon azonban a hatvanas években sem volt lehetősége, ezért 1965-ben Németországba emigrált. Élete utolsó húsz évében a szabadság légkörében alkothatott. Absztrakt elképzelései nagyméretű köztéri szobrokként ölthettek formát Németországban.  

Barta Lajos kiállítása folytatása annak az ötödik éve tartó kutatómunkának, melynek során a Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár gyűjteményében őrzött anyagokból kiindulva egyes tárgyakon vagy műcsoportokon, azokhoz kötődő történeteken keresztül a hatalom és művészet bonyolult viszonyának kérdését elemzik és mutatják be.

Nyitókép: Barta Lajos: Hullám