Taroltak a németek a Budapesti Nemzetközi Csellóversenyen

Fergeteges gálakoncerttel ért véget a Budapesti Nemzetközi Csellóverseny szeptember 14-én este a Zeneakadémián. Az estén – ahogyan a döntőben is – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar játszott, Vashegyi György vezényletével. A koncerten jelentették be a győzteseket és a díjazottakat.

A Frans Helmerson vezette nemzetközi zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a versenyre összesen 135 csellista jelentkezett a világ minden tájáról. Közülük 15-öt hívhattak meg az elődöntőkre, ahol a csellisták szonátákat és 20. századi szólóműveket játszottak. Bár a középdöntőbe csak hatan juthattak volna tovább, a zsűri végül hét versenyzőnek adott lehetőségeket, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral versenyműszólistaként is bemutatkozhassanak. A döntőbe három német fiatalember került. Az utolsó fordulóban Bach szólószvitjeiből játszottak egy-egy tételt, illetve Sosztakovics és Dvořák csellóversenyeit.

A 18 ezer eurós első díjat és a 2000 eurós közönségdíjat egyaránt Arne Zeller nyerte. A második helyet Michael Wehrmeyer kapta, az ő jutalma 12 ezer euró, és Lionel Martin vehette át a 6000 eurós harmadik díjat.

A legjobb Kodály-mű előadásáért járó, ezer eurós különdíjat egy olyan versenyző kapta, aki egyébként nem jutott a döntőbe: Jinseok Jeong. Emellett különdíjakat ajánlott még fel többek között: Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Concerto Budapest, Pannon Filharmonikus Zenekar, Szegedi Szimfonikus Zenekar, Savaria Szimfonikus Zenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Miskolci Szimfonikus Zenekar, Müpa, Zeneakadémia, Győri Filharmonikus Zenekar, Szent István Filharmonikusok, Filharmónia Magyarország, Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Papageno, Görög Nemzeti Opera, Kolozsvári Transilvania Filharmonia, MÁV Szimfonikus Zenekar.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezetője köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a nagyszabású esemény lebonyolításában, és mindenkinek, aki a helyszínen, a hazai és nemzetközi sajtóban, a rádióközvetítésen vagy a 15 online streamen keresztül követte a versenyt. Hozzátette, az, hogy ennyi felületen, ilyen sokan követték a megmérettetést, igazolja, hogy a fiatal tehetségek ma is számot tarthatnak a világ érdeklődésére, és sikerült őket megmutatni a nagyközönségnek.

Ez is érdekelheti

Ünnepi hangverseny a Zeneakadémián

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara idén is méltó módon ünnepli 172 éves fennállását: november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik. A Junior Prima-díjas Hontvári Gábor vezényletével Dohnányi, Brahms és Gyöngyösi művei szólalnak meg – múlt, jelen és jövő harmóniájában.

Alina Ibragimova lesz a Fesztivál Akadémia karácsonyi ajándéka

A Fesztivál Akadémia Budapest tíz éve nyitotta meg kapuit. A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész-házaspár által alapított komplex programsorozat – fesztiválok, mesterkurzusok, versenyek rendszere – a jubileumi évben különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget. December 13-án Alina Ibragimova hegedűművész lesz az est vendége a Zeneakadémia Nagytermében.

Kezdődik Liszt Születésnapi Fesztiválja a Zeneakadémián

Az idei fesztiválon fellép a Klukon Edit–Ránki Dezső zongoraművész-házaspár, Osztrosits Éva hegedűművész, Fülei Balázs és Csabay Domonkos zongoraművészek, valamint Takács-Nagy Gábor vezényletével a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara. A Liszt Múzeumban korhű ruhás tárlatvezetések, illetve gyermekprogramok is lesznek.

Novák Irén: a Bartók Ünnep a magyar zenei örökség páratlan eseménye

A magyar zenei örökség páratlan ünnepe vár a közönségre a Magyar Kincsek Bartók Ünnepen – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a rendezvény hivatalos megnyitóján.