Tarr: Vegyes fogadtatás Cannes-ban

Egyéb


tarrbelatildaswinton.jpg
Tilda SWINTON brit színésznő és TARR Béla magyar rendező részt vesznek A londoni férfi című filmjük bemutató előtti fotózásán 2007. május 23-án a 60. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. (MTI/EPA/DANIEL DEME)
(MTI) - Nagy várakozás előzte meg a francia tengerparton a magyar versenyfilm bemutatóját: a nemzetközi sajtó képviselői zsúfolásig megtöltötték a cannes-i Fesztiválpalota közel kétezer fős Debussy termét Tarr Béla francia-német-magyar koprodukcióban készült alkotásának első nyilvános vetítésén. A 2 óra 12 perces fekete-fehér alkotás bemutatója alatt megközelítőleg kétszázan hagyták el a termet, a végén ketten-hárman fütyültek, ugyanennyien bravóztak, a többség udvarias tapssal és visszafogottan fogadta a magyar filmet.
      A francia újságíróknak elsősorban a rendezés kapcsán volt megosztott véleményük: volt, aki szerint túlságosan esztétizált, plasztikus és nem valóságos a rendezés, mások viszont annak mélységét és kidolgozottságát méltatták.
         A Georges Simenon azonos című bűnügyi regényéből Krasznahorkai László forgatókönyve alapján Magyarországon és Korzika szigetén forgatott koprodukciót, mely októbertől látható hazánkban, magyar nyelven francia és angol felirattal láthatta a cannes-i sajtóközönség. Az angol és a francia szinkronizált változat még készül. A londoni férfi világpremierje szerda este lesz, amelyre Tarr Béla mellett a film főszereplői is hivatalosak.
        A film forgatása két évvel ezelőtt kezdődött meg Korzikán, de a francia producer, Humbert Balsan öngyilkossága és cégének, az Ognon Picturesnek a jelentős adóssága miatt a munka néhány nap múlva félbeszakadt. A tavalyi nyolcnapos magyarországi forgatást követően a megközelítőleg nyolcvan fős nemzetközi stáb idén február 12. és március 10. között 23 forgatási napot dolgozott a korzikai Bastiában. A magyar részről Tarr Béla és Téni Gábor közös produceri irodája, a T.T. Filmműhely által gyártott produkciót francia részről a magyar rendező legutóbbi filmjének, a Werckmeister Harmóniáknak a francia producere, Paul Saadoun és cége, a 13 Production vette át.
   Nincs a filmcsinálásnál optimistább dolog a világon. Ezt már szerdán mondta Tarr Béla a legújabb filmjének világpremierje előtti sajtótájékoztatón. Mint elmondta: Georges Simenon azonos című regényében elsősorban nem a bűnügyi szál, hanem a létezés alapkérdései, az emberi méltóság és a magány problémája izgatta. A rendező úgy véli, hogy A londoni férfi része annak az alkotói folyamatnak, amelynek során fekete-fehér filmjeivel egyre közelebb ér a letisztult mozihoz. Nem a történet a lényeg a moziban, hanem az állapot, a hangulat, a szereplők, a tekintet.

tarrbela.jpg
TARR Béla magyar rendező részt vesz A londoni férfi című filmje bemutató előtti fotózásán 2007. május 23-án a 60. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. (MTI/EPA/DANIEL DEME)
         John Simenon, a film alapjául szolgául regény szerzőjének fia szerint Tarr Béla az egyik legtökéletesebb Simenon-adaptációt készítette el, mert sikerült a magányos főhős, Maloin gondolatain keresztül bemutatni a történetet, úgy ahogy azt Georges Simenon is elgondolta. Tilda Swinton brit színésznő megtiszteltetésnek érezte, hogy Tarr Béla négy évvel ezelőtt felkérte az egyik női főszerepre. Szerinte az elmúlt évtizedekben a mozi fejlődését sokan a technológiai újításokban látták, Tarr Béla viszont visszatért a mozi eredeti alapanyához: a színészek jelenlétéből fakadó energiához, amelynek átütőnek kell lennie ahhoz, hogy egy film működjön a vásznon. A többnyelvű forgatáson külön kihívást jelentett, hogy míg Tilda Swinton angolul beszélt, Miroslav Krobot cseh színész csehül, vagy franciául, így a hősök magányosságát még inkább átérezték és át tudták adni.
      A film főhősét, Maloint, egy kikötői pályaudvaron dolgozó magányos váltóőrt - aki egy gyilkosság véletlen szemtanújaként morális problémákkal szembesül - a cseh Miroslav Krobot cseh színész-rendező, feleségét a brit Tilda Swinton alakítja. Lányukat Bók Erika játssza, akit a közönség Tarr Béla Sátántangó (1994) című filmjében kislányként ismerhetett meg. A többi szerepben Derzsi János, Szirtes Ági, Lázár Kati, Lénárt István, Almási Albert Éva, Pauer Gyula és Horváth Putyi látható. A film operatőre Tarr Béla berlini tanítványa, a magyar származású Fred Kelemen, a film társrendezője és vágója Hranitzky Ágnes, a zenét a rendező korábbi filmjeinek komponistája, Víg Mihály szerezte.
 
Korábban: