VIDOR, a nyolcadik - nem törpe, mert ő a hatodik, hanem fesztivál Nyíregyházán. Igen, csupa nagybetű, tudniillik mozaikszó: VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje. Világzenei fesztiválként hirdeti magát, ám inkább összművészetinek mondanám. Mert a világzenén kívül van színház, film, cirkusz, utcaszínház, dumaszínház, festmény- és fotókiállítás, fölolvasás, irodalmi délután, bábelőadás... Szóval, ha idejön egy család néhány napra, egészen biztos, hogy mindenkinek jó lesz. Pláne, hogy a programok 90%-a ingyenes.
Késődélután érkezem, a lepakolás után azonnal rohanok az első előadásra. A várost sincs időm feltérképezni, majd holnap. Beesem a Móricz Zsigmond Színházba, Gosztola Adél beráncigál a nézőtérre, hogy majd ott fogok ülni. Jó. Még arra sincs időm, hogy az ajtóban álló Dióval, Dióssy Gáborral váltsak néhány szót, pedig igen megörült nekem, amikor meglátott. Csak ellobogok mellette, hogy szia.
Értem én, hogy a Pintér Béla féle A soha vissza nem térő miért fér bele a VIDOR profiljába, igen, rengeteget nevetünk, de nekem mégis többször szorul össze a torkom, mint nem. A budapesti cég, hogy elkerülje a csődöt, két amerikai vállalkozó, Mr. Freeman (Pintér Béla) és Mr. Goodman (Quitt László) segítségével kijuthat Fatalisztánba. A cél érdekében semmi sem drága, bárki megalázható és kihasználható.
Az előadás szovjet-érzettel kezdődik, naná, vörös függöny előtt homokszínű szoci-dzsörzé kiskosztümben és öltönyben kórusként, fegyelmezetten áll a magyar kisvállalat, mozgalmi dalokra írt új szövegekkel köt üzletet a két amerikaival (meztelen mellkas, Jockey-kalap, egy darab indiántoll hetykén rátűzve, bőrnaci, hegyes csizma, túlméretezett papírmasé szivar - egyébként minden papírmasé, a cigi, a szendvics, a koktélospohár, az autó, a pálmafa és a gépfegyver. Kétdimenziós. Nem igazi. Valami hiányzik. Minden csak mutiban van.). Átíródott például az Amuri partizánok dala, a Katyusa, az Itt van május elseje, az Internacionálé, vagy a Rontása tört ránk a zúgó viharnak. A kollégák csak bajtársnak szólítják egymást. Groteszkül nyomasztó, nevetünk. Persze, ilyenkor elgondolkodom: a nyomasztó korszakban még egyáltalán nem éltem, a felvonulásokra emlékszem csak. Filmek és történetek alapján ismerem csak azt a kort, ami itt ki van figurázva. Miért keserű mégis? Talán ez benne van a magyarok génjeiben? Az idősebb korosztály is röhög, ők pontosan tudják, hogy min. Persze, ma már viccesnek tűnik, és megkönnyebbülés, hogy lehet röhögni. De végül is, egy egész országot nevetünk ki, jóízűen. Még nincs ez lerendezve bennünk, azt hiszem. (Az előadásban egyébként szellemes, talán épp erre a gondolatsorra utaló mondat, amikor a Szamosi Zsófia által játszott Törő bajtársnő nyomatékosan megkéri az amerikait, hogy "ne tépje fel a sebeket", a rendszerváltás óta eltelt 20 év nem olyan nagy idő. "Én akkor öt éves voltam. Még túl friss az élmény.")
Aztán átkerülünk Fatalisztánba, ott az arab zene dominál, még Tarkan puszis száma is előkerül. Rászokunk a kokóra - itt push és flash, egyébként pedig csak "Taste and enjoy!" A soha vissza nem térő alkalomnak köszönhetően az olajkitermelésben jól használható soha vissza nem térő nevű szerkezet végül fölépül. Íme a magyar szakértelem. Persze van egy kis bibi, Pintér Bélánál semmi sem megy olyan simán. A szakértelem egyik fogaskereke hiányzik, történetesen a lenézett, semmibe vett, semmihez nem értő Kuncz bajtársnő (Roszik Hella). De ő még indulás előtt kiiktatódott, a legaljasabb módon. Ám a dolgok megismétlődnek, Roszik Hella megalázásának mondatai szóról szóra visszatérnek. Az alázóból alázott lett, a saját módszerével. Így megy ez.
Előadás után elnézek a Vidor kertbe. Még nem nagy a nyüzsgés, a két ház tűzfala közti telek közepén egy csővázas magaslatra tett dj pult áll. Tőle jobbra a tűzfalon Jacques Tati szerencsétlenkedik. Egy középiskolás pár nézi, szerintem először látnak ilyet, annyira lebilincseli őket. Tudomást sem vesznek a körülöttük zajló életről. Vele szemben, a másik, kisebb tűzfalon a hülyés műszaki áruház plakátja alá még jól elfér Stan és Pan, holland felirattal. Épp egy vonaton utaznak, valami csellóval van probléma. (Érdekes, idefelé a vonaton elolvastam a Színházban a Mucsi Zoltán interjút, épp Tatiról meg Stan és Panról beszél benne.)
Este a városszéli hotel melletti étteremben esküvő van. Aranyeső, meg Jóska, levelet hozott a pósta. Gyors levélváltás (nem posta, e-mail, és nem is Jóskával), a Balaton-felvidéken hasonló a kínálat, ott a Csipkés kombinéra lehet elaludni. Azt hiszem, a Pintér Bélának igaza van. Rendszerváltás ide vagy oda, belül úgyse változik semmi. Viszont akár új, akár régi, csak taste and enjoy!
