Tatarozzák az Élysée-palotát

(MTI) Udvar, főhomlokzat, padozatok, elektromos hálózat? ? a híres XVIII. századi palota, amelyet Armand-Claude Mollet épített Évreux grófja számára, és amely a XIX. századtól a köztársasági elnökök rezidenciája, közel 300 éves fennállása alatt aligha látott még ekkora nyüzsgést. "1947 óta, amióta a IV. Köztársaság (Vincent Auriol elnökkel) ideköltözött, most végzik a legnagyobb munkákat" ? mondta el Michel Goutal, a francia történelmi műemlékek főépítésze.

 
"Ráadásul nagy nyomás alatt vagyunk: az elnök szinte minden nap fogad vendégeket. Szó sem lehet arról, hogy külföldi vendégeket fogadjanak a munkálatok alatt, amelyeket így a vakáció idején kell elvégezni" ? tette hozzá Christian Frémont, a köztársasági elnök kabinetfőnöke.
 
2009-ben és 2010 elvégeztek ugyan néhány felújítási munkát, de az egykori Bourbon-palota (azért hívták így 1787 után, mert XVI. Lajos király az unokatestvérének, Bourbon hercegnőnek ajándékozta) tatarozásának oroszlánrészét most kell elvégezni.
Az Élysée-palota a francia történelem egyik legnagyobb nyomás alatt lévő épülete, de igen rossz állapotban van. Befolyt rajta a víz és félő volt, hogy egy külföldi államfőre omlik egy üvegajtó. A két homlokzat lekopott ? mondta el Christian Frémont.
A kabinetfőnök nem mulasztja el megjegyezni, hogy az elnöki hivatal kiadásait aprólékosan boncolgató állami számvevőszék maga hívta fel a figyelmet a munkák szükségességére, amelyeknek a költségét akkor mintegy 24 millió euróra (6,6 milliárd forint) becsülték. Végül "15,6 millió eurót (4,3 milliárd forint) fizet ki az év végéig a kulturális minisztérium, mivel védett műemlékről van szó. A legfontosabbakat így el tudjuk végezni" ? tette hozzá.
 
A munkák gyors elvégzése érdekében 300-400 munkás dolgozik a tatarozáson, reggel 6-tól este 10-ig tart a munka.