Koncert Tátrai Vilmos hegedűművész emlékére a RaM-ban

Egyéb

Tátrai Vilmos hegedűművész születésének 110. évfordulója, a Tátrai Vonósnégyes 75. és a Magyar Kamarazenekar megalakulásának 65. évfordulója alkalmából jubileumi koncertet rendeznek a RaM – Radnóti Miklós Művelődési Központban október 10-én.

A koncerten közreműködik Székely Anna Lilla hegedűművész és
a Junior Prima díjas művészekből álló Korossy-kvartett. Zongorán kísér
Szenthelyi Judit.

Az 1912-ben Budapesten született Tátrai Vilmos hegedűművész a 20. századi magyar zenei élet egyik meghatározó művészeként haláláig a magyar zene elismerésén fáradozott. Nemcsak a nemzetközileg is elismert Tátrai Vonósnégyes, hanem a Magyar Kamarazenekar megalapítója, a Nemzeti Filharmonikusok (akkor Magyar Állami Hangversenyzenekar) legendás hírű koncertmestere és a budapesti Zeneakadémia kiemelkedő egyéniségű professzora volt.

A művész azon kevesek közé tartozott, akik Bartók Béla
közvetlen munkatársaival dolgozhattak együtt, és akik Kodály Zoltán
jelenlétében játszhatták lemezre a szerző műveit. Nevéhez mintegy 4000
hangverseny, több mint 1000 zenemű és legalább 300 hanglemezfelvétel előadása
köthető. Ezen belül nagyjából 100 magyar mű ősbemutatója és ugyanennyi külföldi
zenedarab első előadása, valamint kottapublikációk és tanulmányok közzététele
is munkásságának fontos része.

Pályája csúcsán a korszak legnagyobb muzsikusai közé emelkedett, és olyan világhírű művészekkel koncertezett, mint Pablo Casals csellista, Igor Sztravinszkij zeneszerző, Yehudi Menuhin hegedűművész, Leonard Bernstein zeneszerző, zongoraművész, Fischer Annie és Szvjatoszlav Richter zongoristák, David Ojsztrah hegedűművész, a karmesterek közül pedig Doráti Antal, Ferencsik János, Wilhelm Furtwangler, Otto Klemperer, Kobajashi Kenicsiró vagy Zubin Mehta.

 Idén és 2023-ban a Tátrai 110. rendezvénysorozat és a Tátrai Vilmos Emlékalapítvány szervezésében a művész sikereinek egykori színhelyein koncertekkel, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal emlékeznek a hegedűművész életművére.

Nyitókép: Tátrai Vilmos szalonzenészként Dél-Amerikában, 1936-ban. Fotó forrása: Tátrai Vilmos Zeneművészeti Emlékalapítvány