Tavaszi fesztivál - ismertették a programokat

Egyéb


btfsajttajd_sos20070227006.jpg
Budapest, 2007. február 27. A Budapesti Tavaszi Fesztivál 2007 eseményeiről tartanak sajtótájékoztatót az Újvárosháza Dísztermében. MTI Fotó: Soós Lajos
 

(MTI) - Több száz rendezvényt tartanak több ezer fellépővel, több mint félszáz helyszínen a március 16-án kezdődő 27. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF), amelynek programkínálatát kedden Budapesten, sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
    Az idei fesztivál legfőbb célja a magyar nemzeti kultúra értékeinek bemutatása, a középpontban a 125 évvel ezelőtt született és 40 éve elhunyt Kodály Zoltán zeneszerző életműve áll.

A BTF költségvetése
A rendezvény összköltségvetése 1.36 milliárd forint, ennek 38 százaléka állami támogatás. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 224 millió forinttal, az Oktatási és Kulturális Minisztérium 178 millióval, míg a Fővárosi Önkormányzat 123 millióval támogatja a rendezvényt.

    Az április 1-ig tartó BTF 128 hivatalos rendezvénye mellett a társfesztivál, a Fringe 343 előadása várja az érdeklődőket - mondta Zimányi Zsófia fesztiváligazgató. Hozzátette: a jegyek ára 900 és 21 ezer forint között mozog.
    Beszámolt arról, hogy a jegyek 85 százaléka február közepéig elfogyott. Összesen 56 ezer 655 belépő értékesítését tervezik, szükség esetén pótszékeket is beállítanak.
    A rendezvény programjaiból a sajtótájékoztató résztvevői kiemelték a Sao Pauló-i Brazil Szimfonikusok Bartók Béla II. zongoraversenyét, az orosz Maxim Vengerov hegedűművész újabb vendégszereplését, a Budapesti Fesztivál Zenekar Richard Strauss- estjét és a Hamburgi Rádiózenekart dirigáló Christoph von Dohnányit
    "A tavaszi fesztivál Magyarország legrangosabb kulturális eseménysorozatává vált" - fogalmazott még a sajtótájékoztatón Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Hozzátette: az esemény jelentősen "formálja a hazai kulturális és turisztikai életet is", hiszen felélénkíti a belföldi idegenforgalmat és lehetőséget biztosít fiatal művészek megismerésére.
    

Zimányi Zsófia, a fesztivál igazgatója tart sajtótájékoztatót a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2007 eseményeiről az Újvárosháza Dísztermében. MTI Fotó: Soós Lajos
Zimányi Zsófia, a fesztivál igazgatója tart sajtótájékoztatót a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2007 eseményeiről az Újvárosháza Dísztermében. MTI Fotó: Soós Lajos  
A fesztivál Magyarország "kulturális nagykövete, (...) összekötő híd kelet és nyugat között" - fogalmazott Demszky Gábor főpolgármester, aki a rendezvény Kodály-programjaira hívta fel a figyelmet.
    Horváth Csaba kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes szerint a "pénzszűke ellenére is magas színvonal garantálható az idei fesztiválon".
    Schneider Márta, a kulturális tárca szakállamtitkára a Kodály jubileumi év kapcsán hangsúlyozta: a fesztiválon sok Kodály-mű hangzik majd el.
    A BTF díszvendége ezúttal Győr, a város polgármestere, Borkai Zsolt arról szólt, hogy "gazdag és egyedi programokkal" szeretnének bemutatkozni. 
    A BTF-hez kapcsolódó, a kortárs művészeteknek lehetőséget adó Fringe Fesztiválon 198 zenei, 42 tánc, 71 színházi előadás szerepel.