Távozik a veszprémi színidirektor is

Egyéb


raczattila.jpg
Rácz Attila

 (MTI) - A testület vita nélkül döntött, kérdés vagy vélemény nem hangzott el, s Rácz Attila sem szólalt fel az ülésen. Az igazgató a döntést követő sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy az egyezségnek megfelelően a színházzal kapcsolatos kérdésekről egyik fél sem nyilatkozik, így ő sem kíván a távozása okaira kitérni. A színház helyzetével kapcsolatos írásos napirendi előterjesztésben - melyet elfogadott a testület - többek közt az is szerepel, hogy a másfél év után távozó színidirektor négymillió 467 ezer forint végkielégítést kap.
  Az írásbeli előterjesztés szerint a színház igazgatója 2007-ben kétszer is kapott figyelmeztetést a fenntartó megyei közgyűléstől a költségkeretek túllépése miatt. Május elején a színház igazgatója mégis előrehozott finanszírozást kért, hogy 60 napon túli kifizetetlen számlái ne legyenek. A megyegyűlés elnöke azonnal pénzügyi célvizsgálatot rendelt el az intézménynél. A vizsgálat megállapítása szerint a színháznál az éves költségkeretet 71,7 millió forinttal lépték túl, s a hiány megszüntetésére, a pénzügyi egyensúly helyreállítására - a teátrum vezetése az intézkedési tervben "nem tudott érdemi javaslatot tenni".
  Rácz Attila elmondta: a színház méltánytalanul alulfinanszírozott. Tájékoztatása szerint a 2004/2005-ös évadban még 128 millió forintos támogatást adott az intézménynek összesen a megyei és a veszprémi városi önkormányzat, ezzel szemben a mostani évad közös önkormányzati támogatása már csak 71 millió forint volt. Elmondta, hogy bár a 2008-as évad műsorát már tervezni kell, ám a jövő évi előadások, illetőleg a színház támogatásáról majd csak 2008 elején, a költségvetése meghatározásakor dönt a megyegyűlés. S ha a finanszírozás nagyságrenddel kevesebb az előző évinél, akkor jönnek a működési zavarok.
  A sajtótájékoztató végén megjelent a teremben - az újságírók kérésére - Talabér Márta, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, aki közölte, a Petőfi Színház igazgatói tisztségére a pályázatot júliusban kiírják, s feltehetően ősszel dönthet a megyegyűlés az új színidirektor személyéről. Az alelnök szerint a színház művészeti vezetőjének, Kőváry Katalinnak a további foglalkoztatásáról a Petőfi Színház leendő igazgatójának kell majd döntenie.
  Rácz Attila a sajtótájékoztatót követően közölte, hogy azért járult hozzá a színházzal kapcsolatos napirend nyílt tárgyalásához, hogy az általa "egyoldalúnak" tartott közgyűlési előterjesztésre nyilvánosan reagálhasson, ám erre nem kapott lehetőséget, amit méltánytalannak tart.

 
Korábban: