Taylor Swift Grammy-történelmet írt

Popkult

Taylor Swift negyedszer is elnyerte a legjobb album díját, ezzel új rekordot állított be a vasárnap este Los Angelesben megrendezett gálán, ahol Jay-Z felesége, Beyoncé példáján keresztül arra hívta fel a figyelmet, hogy a díjazási rendszer nem működik jól.

Swift köszönetet mondva barátjának és producerének, Jack Antonoffnak, elmondta, hogy ez élete legboldogabb pillanata, és azt is elárulta a közönségnek, hogy akkor érzi magát a legjobban, ha zenét alkot és előadóként színpadra lép. A 34 éves énekesnő a gálán 13. Grammy-díjának átvételekor azt is bejelentette, hogy The Tortured Poets Department című új lemeze április 19-én jelenik meg.

Jack Antonoff, aki harmadszor is elnyerte az év zenei producerének Grammyjét a nem klasszikus mezőnyben, Taylor Swiftnek köszönte meg, amiért megnyitotta az utat előtte. Swift Grammy-történelmet írt a legjobb album negyedszer is elnyert díjával, korábban három-három alkalommal Frank Sinatra, Paul Simon és Stevie Wonder kapta meg ezt a trófeát.

Az este egyik meglepetéseként a ritka neurológiai rendellenességben szenvedő és ezért visszavonult Céline Dion is színpadra lépett, hogy átadja Taylor Swift Grammy-díját.

000_34HP78N.jpg
Céline Dion a 66. Grammy-díj-átadón. Fotó: Valerie Macon / AFP

A gála legfényesebb trófeái közül Miley Cyrust az év legjobb felvételének díjával ismerték el Flowers című lemezéért. A meghatott Victoria Monét, aki a legjobb új előadó díját vehette át, édesanyjának is megköszönte díját, és hozzátette, hogy erre a Grammyre „már 15 éve készült”.

Billie Eilish az év dalának Grammy-díját kapta a Barbie című filmhez írt What Was I Made For? című számáért. A dalt Oscar-díjra is jelölték. A színpadon Greta Gerwignek is köszönetet mondott „az év legjobb filmjének elkészítéséért”.

A Los Angeles-i Cypto.com Arénában megrendezett Grammy-gála házigazdája Trevor Noah volt. A fellépők között volt Dua Lipa, Eilish és fivére, Finneas, Olivia Rodrigo, a nyolcvanéves Joni Mitchell, aki Both Sides Now című dalát adta elő, valamint Travis Scott is. A nigériai énekes, dalszerző, producer Bruna Boy Brandy a rapper 21 Savage társaságában az On Form, a City Boys és a Sittin’ on Top of the World című számokkal lépett fel.

Az estén a tavaly elhunyt zenei nagyságokra emlékezve Stevie Wonder a For Once in My Life és a The Best Is Yet To Come című számot adta elő Tony Bennett emlékére, Annie Lennox pedig Sinéad O’Connor előtt tisztelgett a Nothing Compares 2 U című dallal. „Művészek a tűzszünetért, a világ békéjéért” - üzente a színpadról a szám végén.

Oprah Winfrey Tina Turner tiszteletére adta elő a Proud Mary című számot. A tavaly májusban elhunyt énekesnőt a „rock & roll örök istennőjének" nevezte, „aki milliókat inspirált” és „a méltóság, a bátorság, a lélek és az erő megindító szimbóluma” volt.

Az SZA művésznéven ismert Solána Imani Rowea Snooze című számáért a legjobb R&B dal Grammy-díját vehette át. A legjobb countrylemez díját a Bell Bozzom Country című lemezért Lainey Wilsonnak ítélte oda az amerikai lemezakadémia.

Jay-Z, aki a Dr. Dre Global Impact-díjat kapta, a színpadról arra hívta fel a lemezakadémia figyelmét, hogy a díjazási rendszer nem működik jól, s példaként feleségét, Beyoncét említette, aki eddig hiába nyert el számos Grammy-díjat, az év albumának díját még sohasem kapta meg. Kylie Minogue pedig a Padam Padam című számmal a legjobb pop dance felvétel díját vitte el.

Az élőben sugárzott gála előtt már mintegy nyolcvan Grammy-díjat adtak át. Ezek között volt Peso Pluma első Grammyje is, amit Genesis című lemezéért kapott a legjobb mexikói zenei album kategóriában. Az új kategóriaként bevezetett legjobb afrikai zenei előadás díját, amivel a regionális zenei hagyományokat is felhasználó produkciókat ismerik el, a dél-afrikai énekesnő, Tyla nyerte el Water című népszerű slágerével.

Killer Mike három díjat is nyert gyors egymásutánban: a legjobb rapelőadás, a legjobb rapszám és Michael című albumáért a legjobb raplemez díját. A rapper azonban a Grammy-ceremónián nem vehetett részt, mert egy rendőrségi közlemény szerint a műsor kezdete előtt őrizetbe vették dulakodás miatt.

A Grammy-díjak odaítéléséről az amerikai lemezakadémia tagjai, mások mellett zenészek, producerek, hangmérnökök döntöttek. A testület az elmúlt években a szervezet sokszínűbbé tételét tűzte ki célul, és kisebbségi csoportok képviselőivel igyekezett bővíteni a tagságát.

A díjazottak teljes listája itt olvasható.

A nyitóképen Taylor Swift a legjobb albumért járó díjjal a 66. Grammy-díj-átadón. Fotó: Valerie Macon / AFP