Taylor Swift AFP 02.jpg

Taylor Swift is díjátadó lesz a Grammy-gálán

Az amerikai lemezakadémia helyi idő szerint vasárnap este rendezi meg Los Angelesben a 67. Grammy-gálát, amelyen az idén hat kategóriában jelölt Taylor Swift is a színpadra lép majd a díjátadók között.

A CBS televízió és a Paramount+ által élőben közvetített díjátadó ceremóniát a Crypto.com Arénában tartják meg, a gála házigazdája immár egymást követő ötödik alkalommal Trevor Noah lesz. Benson Boone, Billie Eilish, Chappell Roan, Charli XCX, Doechii, Raye, Sabrina Carpenter, Shakira és Teddy Swims is a fellépők között szerepel. Quincy Jonest, a legendás zenei producert mások mellett Stevie Wonder és Janelle Monáe búcsúztatja majd a műsorban.

A gálaest meghívottjai között van Brad Paisley, Brittany Howard, Chris Martin, Cynthia Erivo, Herbie Hancock, Jacob Collier és John Legend is. Taylor Swift, aki decemberben fejezte be Eras turnéját, nem fellépőként, hanem a díjátadók között áll majd a közönség elé.

A Grammy-jelöléseket Beyoncé vezeti, aki 11 kategóriában esélyes a díjra, s ezzel eddigi pályafutása alatt már 99 Grammy-jelölést gyűjtött össze, amivel rekorder a jelölt művészek sorában. Az énekes eddig 32 Grammy-díjat kapott.

 Post Malone, Billie Eilish, Kendrick Lamar és Charli XCX egyenként hét-hét jelölést válthatnak díjra vasárnap este. Taylor Swift, valamint két először jelölt művész, Sabrina Carpenter és Chappell Roan hat-hat kategóriában nyerhetik el a zenei trófeát.

A lemezakadémia díjairól a testület 12 ezer szavazásra jogosult tagja dönt. Az utóbbi hetekben számos Los Angeles-i rendezvényt töröltek vagy halasztottak el a városban és környékén pusztító tüzek miatt. A Grammy-díj-átadót azonban nem ütemezték át a szervezők.

„Ez az otthonunk, a zenei világban dolgozók ezreinek otthona, és sokakat közülünk megviselt (a tűzvész)” – fogalmazott Harvey Mason, a lemezakadémia vezetője egy közleményben.

Az amerikai lemezakadémia és a MusiCares egymillió dolláros felajánlással indított kezdeményezést a károk enyhítésére. Jelenleg már több mint négymillió dollár gyűlt össze az átutalásokból és felajánlásokból azoknak a megsegítésére, akiket a zeneiparból a tűzvész érintett. A ceremónián tovább folytatják a gyűjtést a művészek és az életüket kockáztató, mentésben részt vevő tűzoltók és egészségügyi dolgozók elismerésére is.

Ez is érdekelheti

Taylor Swift Grammy-történelmet írt

Taylor Swift negyedszer is elnyerte a legjobb album díját, ezzel új rekordot állított be a vasárnap este Los Angelesben megrendezett gálán, ahol Jay-Z felesége, Beyoncé példáján keresztül arra hívta fel a figyelmet, hogy a díjazási rendszer nem működik jól.

Női előadók miatt adtak el több lemezt az Egyesült Királyságban

A fizikai kiadványok értékesítése 17,4 millióra nőtt, de a Brit Hanglemezgyártók Szövetsége (British Phonographic Industry – BPI )szerint a mesterséges intelligenciára vonatkozó szerzői jogi mentességek veszélyeztetik a zeneipart.

A Pet Shop Boys hivatalosan is a pop úttörője lett, Taylor Swift kapta a legtöbb díjat az MTV Európai Zenei Díjátadóján

A májusban megnyílt manchesteri Co-op Live arénában megrendezett vasárnap esti gála házigazdája Rita Ora volt. A ceremóniát Benson Boone amerikai énekes nyitotta meg, aki a levegőben lebegve játszott egy aranyszínű zongorán. Boone később a legjobb új előadó díját vehette át.

Beyoncé és a Beatles új fejezetet nyitott a Grammy történetében

A Cowboy Carter album tizenegy nominálásával Beyoncé túlszárnyalta saját 2009-es rekordját, amikor tíz jelölést kapott. Ezzel férjét, Jay-z is lekörözve lett a legtöbb Grammy-jelölést kapott előadó.