Miközben szépíróként, irodalomszervezőként beutazod az egész világot, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó (KMTG) által működtetett Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatójaként is mélyíted a kortárs magyar nyelvű irodalom nemzetközi jelenlétét. Idén ősszel Frankfurtba és Madridba is eljutott az Íróakadémia.
Hosszú előkészítő munka eredménye az Íróakadémia színre lépése az idei Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron és a Madridi Magyar Napokon. Ez az irodalmi tehetséggondozás negyedik fázisa. Az első lépcső a felvételi, a tehetségek kiválasztása. A második a tanulás, a világ felfedezése, a preferenciák megtalálása, a kiteljesedés, és rengeteg írás, írás és írás. Ehhez mi, oktatók egyetlen dolgot tudnunk hozzátenni: a folyamatos figyelmet. A harmadik fázis a tehetségmenedzsment. Megvannak az anyagi lehetőségeink ahhoz, hogy ne csak felfedezzünk vagy mentoráljunk egy fiatal, pályakezdő tehetséget, hanem a hozzánk aktívabban vagy lazábban kapcsolódó lapokban megjelenhessenek az első művei, nálunk publikálja az első kötetét, erről recenziók és kritikák jelenjenek meg, fellépéseket és turnékat tudjunk nekik szervezni. A negyedik fázis pedig: ha mindez működik az anyanyelveden, ha számos helyen felléptél magyarul, könyved jelent meg, díjakat is kaptál, épp itt az ideje, hogy kimerészkedj külföldre, kipróbáld magad ? vagy a műveid ? egy olyan nyelven, amit jobban-rosszabbul megtanultál. Szerintem roppant fontos, hogy a tehetséggondozás a magyar nyelvű területeken túl is mutasson: hogy azok, akiket elkezdtünk felépíteni íróként-költőként, külföldön is meg tudják mutatni magukat. A KMTG vezetősége tehát azzal bízott meg, hogy térképezzem fel a lehetőségeket a külföldi fellépésekhez, majd szervezzem meg az egyes turnékat úgy, hogy a friss kötetes pályakezdők bemutatkozásán legyen a hangsúly.
Miért épp téged bízott meg ezzel az Íróakadémia?
Magabiztosan tájékozódom több külföldi országban, észreveszem a kínálkozó lehetőségeket, nem hoz zavarba, ha idegen nyelven kell megszólalnom ? akár egyetemi közegben, akár egy tárgyalóasztalnál, akár egy kikötői kocsmában ? talán ezért. Talán azért, mert olyan szemléletet képviselek, ami nem hajlandó befrusztrálódni a magyar nyelvhasználók kishitűségébe. Egy cirkuszi artista, egy filmes vagy egy zenész, ha már bizonyított, pillanatok alatt rengeteg ajánlatot kap a világ minden szegletéből. Mi írók-költők a nyelvben és a nyelvvel dolgozunk, az az elsődleges tapasztalatunk, hogy az anyanyelvünkön kívül nem vagyunk képesek olyan mélységekig eljutni, amilyenekig szeretnénk. Ez egy idő után egyfajta kishitűséggel vagy ne adj' isten irigységgel párosul. Én ebben nem hiszek. Ha húszévesen, egy középfokú nyelvvizsgával a zsebedben ki mersz menni Erasmus-ösztöndíjjal bárhová Európába, be mersz ülni a legrangosabb egyetemek sztárelőadóinak előadásaira, akkor íróként mitől kellene félned? Rakj össze egy köteg verset és nyaralás helyett arra spórolj, hogy saját zsebből ki tudd fizetni az első fordítódat, vagy csak menj ki egy nemzetközi fesztiválra, szagolj bele a levegőbe, és találj valakit, akivel plátói ? vagy másmilyen szerelembe estek ? és a kettőtök között, mindkettőtök közepes angolságából ácsolt hídon átviszitek egymáshoz a verseitek sorait, a metaforáitokat, a nyelveteket, hogy aztán így megszülethessenek az első idegen nyelvű műveid. Véleményem szerint az elmúlt három évtized magyar irodalmi intézményrendszerének ? és az ebben lecsapódó gondolkodásmódnak ? az a legnagyobb mulasztása, hogy elhitette a magyar irodalom alkotóival, hogy be vannak zárva a magyar nyelvbe: alig beszélik, alig lézengenek fordítók, és valami különös kiváltság kell ahhoz, hogy valakit idegen nyelvre lefordítsanak. Az erre fordított szűkös állami pénzkeret és az ebből gazdálkodó ilyen profilú intézmények pedig csak fokozták ezt a fajta betokozódást. Ha ilyen az intézményrendszer, pár szűkre nyitott ajtónál tolong az egész magyar irodalmi élet. Ez egy visszás állapot. Inkább arra tanítsuk a pályakezdő fiatalokat, hogy menjenek ki a világba, ismerkedjenek, pályázzanak, barterbe fordítsa egymást egy spanyol és egy magyar költő, ruházzanak be a saját tehetségükbe.
Mit csináltatok a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron?
Mintegy hatvan pályakezdő akadémistáról csináltunk egy portrét és hozzá különböző nyelveken egy pár soros műfordítást, amit a magyar pavilon falán helyeztünk el. Az volt a célunk, hogy fiatal arcokat vigyünk a nemzetközi könyvvásárra, azt üzenve, hogy a magyar irodalom nemcsak hetven körüli világsztárokból áll, hanem rengeteg fiatal tehetségből is, érdemes megismerni őket.
Onnan Madridba mentél, szintén a KMTG képviseletében.
Madridban egy hetedik alkalommal megrendezett, az Universidad Complutense, a Madridi Nagykövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által közösen szervezett konferenciasorozathoz kapcsolódtunk az Íróakadémiával.
Kik képviselték Madridban a KMTG-t?
Az első kötetéért már több díjjal is elismert Dezső Kata, a nem kevésbé tehetséges vajdasági Pejin Lea ifjú költők, valamit Dorcsák Réka és Smid Róbert irodalmárok. Réka Weöres Sándor Psyché-jéről tartott előadást, Róbert a fiatal magyar irodalom erős női vonaláról és alkotóiról, én pedig a költészet és performativitás kapcsolatáról, Ladik Katalin, Tóth Kinga és a Hegymegi Máté által rendezett Egyenes labirintus című újcirkuszi előadás példájával illusztrálva az állításaimat. Az est után pillanatok alatt elkapkodták a magunkkal vitt KMTG-s könyveket ? ilyen lendületes bemutatkozás után talán bátran kijelenthetem, hogy nagy siker volt a madridi szereplésünk, és jövőre is felfokozott érdeklődéssel várnak majd minket. Ha pedig addig sikerül összeraknunk és megjelentetnünk egy-két kötetet vagy antológiát spanyolul, akkor elindult valami, amiért érdemes volt dolgoznunk.
A teljes interjú az origo.hu-n olvasható.
Fotók: Bánkövi Dorottya
