A Petőfi Kulturális Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának (IGYIC) rendezvényén Juhász Anna beszélgetett a megvalósult projektekről a szervezet munkatársaival.

Advent első napján forró csoki fogadta az IGYIC téli piknikjére érkezőket a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol dalokkal és versekkel színesített beszélgetést hallhattak az elmúlt két év legfontosabb eseményeiről és eredményeiről, közben pedig a Felhőpárna című gyerekvers-antológia is bemutatkozott. 

Először Pál Dániel Levente, a PKÜ irodalomszakmai igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd a bevezető gondolatokat követően Garajszki Margit mondta el Kiss Ottó Égi tinta című versét.

A délután hangulatát a forró csoki után Szalóki Ági alapozta meg, aki Kányádi Sándor Madáretető című megzenésített versét énekelte el, Csókás Zsolt pedig gitáron kísérte. 

Ezután Juhász Anna dr. Harmath Artemiszt, az IGYIC vezetőjét faggatta a megalakulásról és az eddig elért eredményekről.

Harmath Artemisz többek között elmondta: céljuk, hogy összekapcsolják a számos jó gyakorlattal működő gyerekirodalmi műhelyt és a szakembereket, valamint olyan platformokat keressenek, ahol találkozhat az elmélet, a jó módszertan és a jó szöveg. Jó volna elérni némi szemléletváltást is az olvasás tanításának gyakorlatában, például ha a pedagógusok mindig szem előtt tartanák a gyerekek személyiségét. Ezért az IGYIC-ben olyan programokon dolgoznak, ahol ezek a szempontok együttesen jelennek meg.

Szó esett a Vadlazacról is, az IGYIC workshopjáról, amelyen az olvasóvá nevelés témakörét körbejárva különböző módszertanok segítségével cserélhetik ki tapasztalataikat pedagógusok, könyvtárosok és gyerekirodalmi szakemberek.

Itt látható a workshopról készült kisfilmünk:

Az is kiderült a beszélgetésből, hogy bár a pandémia lelassította a folyamatokat, hamarosan már regionális szinten is elérhetővé tehetik a programokat, vagyis el tudnak jutni a vidéki és a határon túli szakemberekhez, érdeklődőkhöz is.

Egy jó mesekönyv segít élni

Ezután Both Gabi, az IGYIC online gyerekirodalmi magazinjának, a MeseCentrumnak a főszerkesztője osztott meg részleteket a szerteágazó munkáról: elmondta, mennyire fontos a szakemberek és a közönség tájékoztatása a minőségi gyerekirodalomról, főként a hazai és a határon túli kortárs magyar irodalommal kapcsolatosan.

Számokat is hozott: a MeseCentrumon megalakulása óta 606 írás jelent meg, melyek között több mint 100 könyvajánló, 80 kritika, 99 interjú és 30 tanulmány is szerepel, összesen 78 szerző tollából. Both Gabi kiemelte még, hogy eddig közel 200 írásban számoltak be a különböző gyerekirodalmi programokról és eseményekről.

A főszerkesztő szerint fontos küldetésük, hogy a gyerekek elsősorban minőségi könyvekkel találkozzanak, mert egy jó mesekönyv segít élni.

Csak a minőség számít

Ezt követően Kántor Péter Körúti szél című megzenésített versét láthattuk videón a Cimbaliband előadásában.

A felvezetés pedig nem volt véletlen, mert Juhász Anna Prieger Zsoltot, a Csimborasszó program zenei vezetőjét hívta a színpadra. Ha valaki még nem tudná, a Csimborasszó keretében a kortárs magyar költészet alkotásait zenésítik meg gyerekeknek, a művekből pedig videóklipek készülnek.

Kiderült, hogy a felkért népszerű előadók és zeneszerzők közül van, aki ezer szállal kötődik a gyerekirodalomhoz, de olyan is, aki most próbálkozik először gyerekvers megzenésítésével. Prieger Zsolt is kiemelte az IGYIC-re jellemző holisztikus látásmódot, azt, hogy a különböző versekhez bátran választanak zenei stílusokat és műfajokat, mert szerinte a zenében is csupán egyetlen dolog, a minőség számít.

Szalóki Ági Kányádi Sándor versét énekli a Csimborasszó videóklipjében:

Felhőpárna – könyvbemutató

A beszélgetés második részében az IGYIC gondozásában megjelent Felhőpárna – Versek innen és túl című gyerekvers-antológia születéséről kérdezte Juhász Anna Ayhan Gökhant, a könyv szerkesztőjét és Orosz Annabella illusztrátort.

Ayhan Gökhan megosztotta a közönséggel, hogy már régóta szerette volna, hogy szülessen egy antológia, amely az elmúlásról szól, mert Isten és az elmúlás témaköre igen közel áll hozzá. Számtalan folyóiratot, verseskötetet nézett át – felnőttekhez szólót is –, míg összegyűjtötte a verseket, amelyek közül azután az IGYIC munkatársaival együtt választották ki a kötetben szereplő alkotásokat.

Ayhan Gökhan a négy fejezetre tagolódó kiadvány szerkesztése során azt tartotta szem előtt, hogy ne ijesszék meg a gyerekeket, hanem a halál, az elmúlás tényétől a feloldás felé tereljék őket.

Orosz Annabella illusztrátor számára az jelentett nehézséget, hogy egyszerre több szerző élményeit, tapasztalatait kellett ábrázolnia, és szeretett volna köztük összhangot teremteni.

Személyes kapcsolatot, kézzelfogható formát és stílust keresett az írásokhoz, hogy az ő művei is érvényesüljenek, egyszersmind össze is kötve a versek hangulatát. 

Eszébe jutottak a középkori iniciálék, amelyeknél a rajzoló sokszor saját magát is belefestette a képekbe, ennél a kötetnél pedig a saját perspektíváját a tintarajzban találta meg, amellyel a grafikát tanulni kezdte.

Őt is nagyon megérintették az antológiában olvasható versek, ezért alapvetően lírai hangulatú képek születtek a keze nyomán.

A rövid beszélgetés után Szalóki Ági egy moldvai éneket, az Üdvözlégy Mária egyik változatát hozta el zárásként, Juhász Anna pedig beszélgetésre invitálta a vendégeket a büféasztal mellé.

Eközben a kortárs irodalmi élménysétáink győri állomásán készült kisfilmet nézhette meg a közönség, nézzétek meg ti is!

A piknik a téli ünnepek hangulatában fejeződött be: odakint már sötét volt és hideg, bent pedig a jó melegben lehetett enni, inni és eszmét cserélni.

Nézzétek meg a bemutatóról készült kisfilmünket is!

Szerző: MeseCentrum/Szokács Eszter

Fotók: Hartyányi Norbert