Vranik Roland Az állampolgár című új játékfilmje egy megrázó történet, amely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés nehézségeit. Az állampolgár radikálisan különbözik az eddigi menekültfilmektől, hiszen ez az alkotás egy szerelmi dráma, amely két menekült egymás iránti szolidaritásán és egy szerelmen keresztül szembesít az önmagunkhoz való hűség, a befogadás, a szabad választás és a szabadság kérdéseivel.
?Nem volt semmilyen küldetéstudatom?
Több mint három évvel ezelőtt kezdtétek el készíteni Az állampolgár filmtervét. Ekkor még nem volt annyira aktuális a menekültkérdés, mint most, mégis ezt a témát választottad akkor. Hogy jött az ötlet?
Nagyon egyszerűen: hosszú évekkel ezelőtt nézegettem azt a sok-sok külföldit, és azon gondolkodtam, hogy vajon mit csinálhatnak itt Magyarországon. Kíváncsi voltam, miképpen alakul az életük, mit kezdenek ezzel az egész helyzettel, hogyan lesznek magyarok, legálisak. Bevallom, nagyon zavaros volt a kép, ezért elkezdtem kutakodni, majd felhívtam Szabó Ivánt, a társírómat, hogy készítsünk ebben a témában egy könyvet. Aztán nekifutottunk, és ez a film lett a vége. Tehát nem volt semmilyen küldetéstudatom, hiszen akkor még nem is volt aktuális a menekültkérdés.
Hogy jártál utána a témának?
Kutakodni kellett rendesen. Jártunk mindenféle olyan intézményben, ahol menekültekkel foglalkoznak ? Bevándorlási Hivatal, Magyar Helsinki Bizottság, Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, Amnesty International ?, voltunk a Blaha Lujza téren, beszélgettünk tábori pszichológusokkal, interjút készítettünk menekültekkel, majd összehasonlítottuk a forgatókönyvet a valós szituációkkal. Ez a kutatómunka körülbelül egy évig tartott és természetesen alakítgatta a könyvet, de szerencsére azt mondhatom, hogy az eredeti anyag nagyon közel állt a valósághoz.
Az azonnal egyértelmű volt számotokra, hogy nem egy dokumentarista jellegű, szokványosabb menekültfilmet készítetek, hanem egy szerelmi drámát?
Igen, ez szándékunk volt. Az elmúlt körülbelül harminc évben már nagyon sokan készítettek ilyen témájú filmeket. De Fassbindertől kezdve Kassovitz A gyűlöletén át számos alkotás foglalkozott már a menekültkérdéssel, ezért elkezdtünk borzasztóan izzadni, hogy vajon a miénk mitől lesz más. Akkor úgy döntöttünk, hogy ez egy nagyon személyes történet lesz, méghozzá egy szerelmi történet, amelyben az egyik menekült a szolidaritása miatt tulajdonképpen beledől a saját kardjába. Úgyhogy ez volt a koncepció, és ezt nem is találtuk meg más filmekben, aminek rendkívül örültünk Ivánnal.
Maga a történet pedig indokolta, hogy amatőr színészeket válasszatok?
Sok választásom nem volt, hiszen ha egy 56 éves fekete magyar férfi színészt kellene találnom, akkor nem találnék, mert nincs. És ez ugyanúgy igaz volt az iráni lányra is. Tehát igen, kényszerpályán voltam ezzel kapcsolatban, de szerencsére könnyen megtaláltam őket.
Hogy találtál rájuk?
Az utcán. A dokit (Dr. Cake-Baly Marcelo ? a szerk.) elkaptam az utcán, szó szerint utána futottam, Arghavan telefonszámát pedig megkaptam egy menekült sráctól. Szóval egyszerűen ment, és a két első szembejövő embernek azt mondtam, hogy ?akkor vágjunk bele?.
Hamar látszott, hogy nekik ez menni fog?
Nem, az elején borzalmas volt. Olyan volt, mint egy óvodás karácsonyi műsor, tehát mikor ők elkezdtek egy írott szöveg alapján színészkedni, akkor én teljesen összeomlottam. De nem adtam fel, hanem mindent megtettem annak érdekében, hogy működjön a dolog. Beírattam őket egy improvizációs kurzusra, aztán felépítettem a díszletet, próbáltunk, forgattunk, gyakoroltunk. Ennek hatására kis fejlődést láttunk, de nagyjából ugyanolyan tragikus volt a helyzet, mint az elején. Akkor iszonyúan tanácstalanul elkezdtem reménykedni, hogy ez az egész majd valahol átfordul, és az első forgatási napon mindketten rájöttek, hogy nincs más választás, mint önmagunkat adni. És onnantól, hogy ez megtörtént, minden rendben ment.
Voltak olyan jelenetek a forgatás során, melyek különösen nagy nehézséget okoztak Marcelo és Arghavan számára?
Hogyne. Ami rögtön eszembe jut: ugye van egy muzulmán lány, aki egészen máshogy viseltetik a testtel kapcsolatban, sokkal zártabban is kommunikál. Neki például egy bugyiban kellett egy csecsemő felett térdelnie fél napig? De egy csomó ilyen volt. Érzelmileg nagyon megviselte őket a forgatás, hiszen nehéz jelenetek vannak a filmben. Persze voltak olyanok, melyek nagyon könnyen mentek, de voltak, amelyek nagyon nehezen.
Annak ellenére, hogy ez egy nagyon drámai film, jócskán van benne irónia és humor. Ez célotok volt?
Persze, azt nem szabad hagyni, hogy ne legyen benne irónia, humor. Eleve elég tragikus a vége, vagyis nagyon szomorú, amit szerintem nem lehetett volna humor nélkül kibírni.
Mostanra nagyon aktuálissá vált ez a téma, ezért elkerülhetetlen, hogy küldetése legyen a filmnek. Mit szeretnél adni vele a nézőknek?
Mikor egy filmet készítek, nincs küldetéstudatom, inkább csak érdekel az adott dolog, amiről filmet forgatok. Viszont e téma mellé beállt az élet, úgyhogy már nem tudom tovább eljátszani a nem küldetéstudatos rendezőt, hiszen valamiféle felelősséget vállal ez a film. És talán általa egy kicsit az empátiánkat és az érzékenységünket piszkálja az a gondolat, hogy emberekről van szó. Ezt próbálja az arcába rakni azoknak, akik majd megnézik.
?Örültem ennek a történetnek?
Az állampolgár főszerepét Dr. Cake-Baly Marcelo alakítja, aki a rendszerváltás előtt, egy törzsi társadalomból, Bissau-Guineából, a polgárháború elől menekült Magyarországra. Az egyetem elvégzése után közgazdász lett, magyar nőt vett feleségül, családot alapított, ma pedig forgalomirányítóként, villamosvezetőként dolgozik Budapesten. Marcelo a Kultúra.hu kérdésére elárulta, rendkívül izgult a forgatás miatt. ?Az, hogy elvállalom a szerepet, egyértelmű volt számomra, de nagyon izgultam. Főleg munka közben, hiszen ez elég nagy felelősség. Ha a film megbukik, akkor az emberek mondhatják, hogy azért történt, mert amatőr színészek játszottak benne. Ezért úgy gondoltam, ha a rendező rám alapozza a filmet és bízik bennem, akkor nekem igyekeznem kell, hogy ami rajtam múlik, azt jól csináljam.?
Mari szerepében Máhr Ágnes miskolci színésznő tűnik fel, aki elmondta, könnyen megtalálták az összhangot Marceloval. ?Úgy tudom, hogy végül ez döntötte el, hogy én kapom a szerepet. Bár nagyon meg voltam ijedve a próbafelvételek után, hiszen Marcelo és Arghavan nem színészek, ezért nem ment olyan könnyen a dolog. Úgyhogy az elég félelmetes volt, de Roland, illetve Juhász Imre, az operatőr látták, hogy ők ketten jól működnek velem. Természetesen nehezebb volt így a forgatás, de volt előnye is, mert minden, ami történt velük, igazi volt. Sokszor megsajnáltam Marcelot, mikor könnyes lett a szeme. De előfordult az is, hogy Arghavan bocsánatot kért tőlem, amiért olyan durva volt velem. Pedig az csak a szerepe volt, ő mégis azt hitte, hogy megbánt engem.?
?Több szempontból is örültem a történetnek: egyrészt azért, mert aktuális, másrészt pedig nagyon tetszett az időskori szerelem témája. Ebben a filmben még egy igazi női szerepet játszhattam el? ? mesélte el Máhr Ágnes Az állampolgár történetéről, mely Marcelot is megragadta. ?Azok a problémák, melyeket ebben a filmben látunk, nem magyar problémák, hiszen egész Európában jelen vannak. Minden fekete ember, aki valaha valahogy Európába került, összetalálkozott ezekkel a problémákkal. Nem azt mondom, hogy pontosan végigjárta a filmben látható utat, de a diszkriminációval, a tartózkodással és a hatóságokkal szembe kellett néznie. Egyszerűen azt mutatja meg ez a film, hogy ezek a problémák léteznek.?
Tóth Eszter
Fotó: Herman Ildi/Mozinet
