Tenderre, magyar!

Egyéb

Olyan érdekes észrevenni, hogy van, aki szereti munkáját. És most nem számít az, aki odajár dolgozni, ahol mások szórakoznak. A Maersk-kiállításon az érdeklődőket igény szerint elkíséri egy-egy szakember, aki a cég magyarországi alkalmazottja ? legalább egyikük szereti, amit csinál.
 
A helyszínt egy teherszállító hajó egyetlen konténerében rendezték be, ami nagyságra uszkve alkalmas garzonlakás lehetne. Az egyik harmadban egy játékbolt van berendezve, ahol a polcokról leszedett árut futószalagra tehetjük, a vonalkód-leolvasó pedig egy kis térképen mutatja az útvonalat, honnan hajózik be az áru Amszterdamba, mennyi fajlagos szén-dioxid kibocsátással. Ugyanitt emelhetők a bizony, tanulságosan különböző súlyú flakonok, amelyek az egységnyi áru szállítása kapcsán kibocsátott gázt hivatottak érzékletesen mutatni, ha hajón, ha repülőn, ha közúton mozog a szállítmány.
 

A következő harmadban két szállítóhajó-makett van, az egyik feneke új, szilikonos festékkel bevont, a másiké régi festékes, amelyre rákapaszkodnak kis tengeri lények, ki lehet próbálni, melyik siklik jobban. Itt léphetünk a játékhajóhídra is, ahol egy szimulációs programmal elvihetünk egy szállítmányt az óceánon keresztül, hogy az útvonalat is megtervezve minél kisebb kibocsátással érkezzünk meg egy adott időpontra. Aki soha nem játszott még számítógépes játékon, arra itt sikerélmény vár. Az utolsó harmadban pedig filmeket nézhetnek az érdeklődők az elképesztő méretű tengeri szállítóhajókról, a most épülő, még ezeknél is nagyobbakról. A beszélgetéssel kísért játszadozásból kiderül, ha egy nagy cég belátja, hogy a tevékenysége megterheli a környezetet, muszáj azon dolgoznia, hogy legalább csökkentse a károkat. Továbbá kétségkívül jelentősen áldoznak kultúrára, tudományos fejlesztésekkel, kiemelten támogatnak orvosi kutatásokat. Bár nagyon nyilvánvaló, azon is folyamatosan dolgoznak, hogy jó társadalmi elfogadtatásuk legyen ? ha ehhez vannak sokirányúan képzett munkatársaik, akkor tényleg érdemes kijönniük egy ilyen összeurópai rendezvényre.

 

Ez a remekül adoptált szállítmányozási játszóház idén először járt a Szigeten, tematikusan a Civil Negyedben van a helye (nyilván praktikus okokból került külön a méreten felüli helyszín). A jelenlétük ugyanakkor felveti a kérdést, vajon mennyire lehetne a következőkben elindítani, kibővíteni és egybefogni egy ilyen tematikát. Ideje lenne a korábbi gyakorlatot felülvizsgálni és egy közös fórumot alakítani úgy, hogy ne csak szekvenciákban jelenjenek meg a társadalmi, kulturális és immár gazdasági területeken működő szervezetek képviselői, hanem álljanak szóba egymással érdemben. Frappáns lenne, ha a Sziget, a térség legjelentősebb zenei fesztiváljaként el tudna indítani egy ilyen közös fórumot, amire egyébként a fesztivál léte és működése okot és alapot is ad.